Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Lengyel András: Ki kicsoda a hírközlésben?
nem a Tót hók között található, hanem az a betű elején, B. Király Gyöngyi pedig nem a Királyok között, hanem a b betű elején. Ezt a megoldást olyan kiváló filológus, mint Péter László, nehezményezi (vö. Tiszatáj, 1994. 2.SZ.); s magam is hajlok arra, hogy neki adjak igazat, noha - tagadhatatlan - a most alkalmazott megoldás is megszokható. Jónéhányan már nem élnek a lexikonban szereplők közül; a kötet lezárása és a megjelenés közben meghaltak. Szigorúan véve őket ki kellett volna hagyni e kötetből, hisz ez kortárslexikon, azaz az élők adattára. Túlzottan azonban nem tudom ezért elítélni a szerkesztőket. Sőt. Következetlenségük ez esetben még hasznos is; olyanok adatait is megkapjuk így, akikét utóbb esetleg már csak nehezen lehetne összegyűjteni. Nem tartom viszont szerencsésnek a hónapok római számmal való jelölését. Ez fölöslegesen archaizáló, s ami döntő, könnyen el is lehet szedni, VZ7-ből pl. könnyen VI lesz, s az ilyen nehezen fölismerhető hiba könnyen félreviszi a használót. Előnyösebb volna betűvel kiírni a hónapokat (természetesen rövidített alakban). Kimondottan zavaró, sőt szemet bántó az ilyen megoldás: Ford. Burján Mónika- és Fried Istvánnal. Ezt, ha jelölés szerint olvassuk, így kellene olvasnunk: Burján Mónikán, al - ami természetesen képtelenség. Minden adatnak örülnünk kell, minden életrajz hosszadalmas munkától kímélheti meg egyszer a kutatót, az érdeklődőt. Mégis szóvá kell tennem, hogy akadnak olyanok e lexikonban is, akiknek nem volna helyük egy ilyen szakmai ki kicsodában, akiket ide csak a túlzott engedékenység sorolhatott be. Ba- diny Jós Ferenc pl. lehet jeles személyiség, de aligha újságíró - s a példák szaporíthatok. Sőt, általánosítva is kimondható: nem mindenki újságíró (vagy tömegkommunikációs szakember), aki újságba (is) ír. Egy ilyen lexikonnak a szakmai értékrend kialakulását is segítenie kell, a grafomán dilettánsok besorolása a profik közé pedig (amire van példa a kötetben) éppen ellenkező irányba visz. A hibák - fogalmazzunk szerényebben: a vitatható megoldások - azonban legföljebb szeplők egy alapvetően hasznos és tanulságos kiadvány arculatán. Aki kézbe veszi a Ki kicsoda a hírközlésben? kötetét, nem feledheti: az utóbbi évtizedek magyar újságírásáról ez az első olyan életrajzgyűjtemény, amely az egész „szakma” bemutatásának igényével készült, s amelynek anyaga elég gazdag ahhoz, hogy minden hiánya ellenére lényeges információkat nyújtson egy fontos szakterület személyi viszonyairól. Ez pedig nagy szó, hisz ezzel - a,.hétköznapi” tájékozódáson túl - megnyílt a további speciális elemzések lehetősége. Egy új, javított és bővített kiadás pedig, amelyre maga a kötet Bevezetője is utal, bizonyára pótolja majd a hiányokat, s kiküszöböli a következetlenségeket. (Már a most nem válaszoló 6250 újságíró nevének, munkahelyének, s munkahelye címének föltüntetése is jelentős gyarapodást eredményezne. Ez pedig már most a szerkesztők rendelkezésére áll.) A szakterület, amelynek bemutatására ez a kötet vállalkozott, belátható időn belül úgysem veszti érdekességét és jelentőségét, közviszonyaink azonban talán kedvezőbben alakulnak majd, s megteremtődnek a mentális föltételei egy teljesebb körű nyilvánosságnak. Ez az életrajzgyűjtemény - túl adatain — önmagában is egy jelentős lépés ehhez. Lengyel András 109
