Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Tandori Dezső: A. Rimbaud a sivatagban forgat (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Tandori Dezső)
Az új kötet, A. Rimbaud a sivatagban forgat tulajdonképpen és végső soron e nonfiguratív költészet lehetetlenségét reprezentálja. Leszámolás és ironikus karikatúra — de éppen az ilyenfajta költői törekvés és kísérletek sokszor abszurd logikájának végletes megvalósításával, és meghökkentő formai megoldásainak a felhasználásával. Ezért aztán sokak szemében öncélú formai játékok, legfeljebb nyelvi leleményre valló játékos ötletek és vers-imitációk sorozatának tűnhet Tandori kísérlete. Olyan kísérletnek, amelybe nem szabad közpénzt befektetni. — Dehát — vethetné ellene másvalaki — nincsenek-e jelen kulturális életünkben, s ugyancsak közpénzen, a Tandoriéval rokon-tartalmú kísérletek, például a zenében vagy a galériákban? Mert tagadhatatlan, hogy - kivált az absztrakt ihletésű - modem művészeti kísérletekhez rengeteg blöff és tehetségtelenség tapad, de nem kevésbé kártékony a szűk látókörű és konzervatív mű-ítészet blöffje sem, amely szerint a modem művészetben nem lehet különbséget tenni érték és blöff között, tehát leghelyesebb az egészet tűzbe vetni. (A költészet területéről merítve a példát: emlékezetes az az ingerültség, amely a negyvenes évek végén, többek között, Weöres Sándort is tűzre vetette, absztrakt kísérleteiért, lettrista, kubista verseiért. Meg Kassák egész életművét...) Átlépi-e Tandori Dezső kísérlete (a kézirat legexponáltabb darabjaival) a határait annak a szabadságnak, amelyet művelődéspolitikai irányelveink biztosítanak a művészi kísérletezés, a különböző stílusirányzatok érvényesülése számára? A kérdést azért érdemes egyáltalán felvetni, mert Tandori kéziratának még elvétve sincsenek olyan politikai-ideológiai tartalmai, amelyek adminisztratív beavatkozást követelhetnének. Viszont gondolnunk kell arra, hogy az „igen” és a „nem”, az állami könyvkiadás szituációjából, ebben az esetben nemcsak a hazai irodalmi élet számára, de „Londontól Belgrádig” szimptomatikus erővel fogja jelezni irodalompolitikánk elvi gyakorlatát - a kötet anyagának jórésze ugyanis megjelent már az újvidéki Híd-ban.) DM: — Természetesen ennek a feljegyzésnek aztán az égvilágon semmi gyakorlati haszna nem mutatkozott. S amit még hozzátehetek: ez is megmaradt; a kiadó 1970- es évi munkáját összefoglaló jelentésében ez az ügy már a következőképpen szerepelt: „Tandori Dezső: A Rimbaud a sivatagban forgat. — A magyar nyelvű absztrakt költészet legfigyelemreméltóbb fiatal tehetsége, Tandori Dezső, új kötetében a művészi kísérletezésnek olyan szakaszába lépett, amely elvileg érintette a kiadó mae- cénási szerepét. - A folytatást az igazgató kihúzta a jelentésből. — A kiadó éppen ezért a Kiadói Főigazgatósághoz fordult, s egy feljegyzésben jellemezte Tandori Dezső új kötetét, felsorakoztatva azokat a művészetfilozófiai és irodalompoltikai okokat, amelyek a kiadás mellett szólnak, s ugyanakkor a lehetséges ellenvetéseket is. A Kiadói Főigazgatóság nem tartotta összeegyeztethetőnek a kiadó maecénási szerepével a kötet megjelentetését, ezért - itt ért véget az igazgatói húzás, s a záró mondat megmaradt. - A kézirat megjelentetéséről le kellett mondanunk.” - Vagyis a jelentésből hiányzik annak a dokumentálása, hogy mi is történt voltaképpen, s hogy a kézirat sorsát most sem a kiadó döntötte el, hanem - mint vitás esetekben mindenkor - a minisztérium, illetőleg a Kiadói Főigazgatóság maszkja mögött a Pártközpont illetékesei. — De mit tudsz ezekről Te? TD: — Ezekről semmit. Ez most számomra volt merő újdonság. Mit tudok a kötet további sorsáról jómagam? Az történt, hogy Vas Istvánnal ezekután összebarátkoztunk, egy darabig össze is jártunk, ennek során a „sárga kötet” (én így nevezem), tehát a megbuktatott A Rimbaud a sivatagban forgat leendő — és lehető — sorsáról is értekeztünk, és Pista bizony nagy lelkesedéssel próbált segíteni. Annyiban segíteni 88
