Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - A. Gergely András: Korszakvisszaváltás? (Választások Bács-Kis- kunban és társadalmi környezetük)

Összehasonlításul: a rendszerváltozás és a folytatás (?) éve

A pártok akkor is, most is központilag szervezettek, a helyi igényekre és sajátosságokra koncentrálni alig képesek voltak. Most sem vették tekintetbe a helyi társadalmak érdekkötöttségét, mentalitását, politikai vagy kulturális tagoltságát. De ezenfelül 1994-ben nem a helyi notabilitások, nem a megbízható emberek lettek pártok képviselőjelöltjei, hanem a „politikai vállalkozók”, akiket bár nem ismertek, magát a pártot jelképezték, nem személyük adott garanciát a sikerképesebb működésre, jobb jövőre. Mindezzel együtt is kevesebb volt most a jelölőcédulát vadászó idegen, a politikai szerencsét próbáló, az ejtőernyős. Azonban vélhetően erősebb volt a helyi gazdasági elit beleszólása, anyagilag támogató jelenléte (így pl. számos történet volt hallható a messziről hozott, fölbérelt haknibrigádokról, akik a cédulákat gyűjtötték.) Mindezzel együtt is, ha 1990-ben állítani lehetett, hogy még csak proto- pártok működnek, ma ez már nem így van, területi szinten igenis pártszerűen működött a legtöbb jelentős szervezet (kivéve a Fideszt, amelynek néhol alig egyetlen képviselője, egyúttal vezérszemélyisége volt némely választókerületben).

Az előző választásoknál látható volt, hogy a kiesett jelöltek aspirálnak a következendő önkormányzati futamra, s ott keresnek majd pozíciót. Most még uralmon van az előző önkormányzati garnitúra, s éppen az ő soraikból pályázza meg néhány jelölt a parlamenti széket, mások pedig „kivárnak”, újra akarnak indulni az önkormányzati választásokon. Az 1990-es és a 94-es választások között épp ezért hasonlatosság az is, hogy a parlamenti pártok helyi szinten a helyi hatalom stallumaival is „kockáznak”, a központi hatalom és a helyi ezen a módon kerül kölcsönkapcsolat- ba egymással. Ugyancsak hasonlatos volt a parlamenti képviselőjelöltként indulók eredendő esélyegyenlőtlensége, s az is, hogy alig van közöttük nem-értelmiségi pályáról érkező. Szintúgy visszatérő momentum, hogy a jelöltek többsége kevésbé a helyi, a saját, mint inkább a hivatalos pártprogramot képviseli. Ezzel együtt is mind 90-ben, mind 94-ben a választásra jogosultak több mint hatvan százaléka ment el szavazni.

1990-hez képest, amikor 16 párt indult 142 jelölttel, most a megyében 17 párt indított 104 jelöltet. S míg 1990-ben az első fordulóban (százra kerekítve) 12.100 szavazatot gyűjtött a legtöbb szavazatot kapott jelölt, a második fordulóban pedig 10.700-at, addig 1994-ben 8.500 volt a maximum a háromszereplős második fordulóban is (Zwack Péter 7.666 szavazattal jutott be a Parlamentbe). Szintúgy sajátos a legjobban szereplő pártok szavazóinak átcsoportosulása a területi lista alapján: a szavazók harmadát veszítette el az elmúlt négy év során a Független Kisgazda Párt, a Szociáldemokrata Párt, ötödével nőtt az MSZMP szavazóinak tábora, lényegében stabil maradt a Fidesz és az SZDSZ tábora (amennyivel kisebb az előbbié, annyival nagyobb az utóbbié), s a szavazóinak kétötödét elveszítő MDF-tábor kétötödével növelte a KDNP táborát és 3.5-szeresére duzzasztotta az MSZP-ét. (Lásd a Mellékletben megadott számokat).

Bács-Kiskunban tehát az 1994-es választások győztese az MSZP és a KDNP, de mellettük feljött a Vállalkozók Pártja és az Agrárszövetség is, amelynek 1990-ben nem volt számottevő tábora ebben a megyében. Az utóbbiak eredményéhez hozzájárult nemcsak a két párt legfontosabb személyiségének itteni indulása, hanem a megye romló agrárágazati és javuló vállalkozás-ágazati helyzete is.

Felhasznált irodalom.- Magyar Nemzet „Választás ’94” című melléklete, 1994. május 10.-A politikai pártok helyi választási reklámanyagai, plakátjai.

67