Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Beke György: A gyűlölet hullámai (Beszélgetés Tóth Sándorral)
sonlóképpen a romániai magyarok is), mint amennyire a csatlakozó románok létszáma aránylóit az ország akkor közel 14 millió románjához. Vigyázat, nem azt mondtam, hogy több zsidó lépett a pártba, mint román, hanem azt mondtam, hogy miközben mondjuk tízszer annyi volt a román belépők száma, mint a zsidóké (én itt fiktív számokkal, de megközelítően reális arányokkal példálózom), addig minden harmincadik zsidó, de csak minden 1.400. román lépett be a pártba. Továbbá azt is jelenti, hogy a zsidóság túlnyomó többsége (fenti számokat véve példának, 30-ból 29) nem lépett be. Továbbá a párt vezetősége korán elkezdte szabályozni a párton belüli nemzetiségi arányokat. Feltöltötte románokkal a vezető pozíciókat és az apparátust. Ennek arányában feltűnően szaporodtak a román nacionalista elemek a párt gyakorlati politikájában, és megindult a kijózanodás a kezdetben lelkesen csatlakozó nem-románok között. Az antifasiszta fordulat utáni zsidó reagálást kiegészítendő, a felszabadítók iránti lelkes rokonszenv mellett volt egy más irányú reflex is. A Carp által is igazolt 350.000 túlélőből az 1948-as népszámlálás adatai szerint 200.000 már hiányzott Romániából. Négy év, vagy még rövidebb idő alatt, masszív kivándorlás ment végbe. Ezután egy több mint tíz évig tartó kivándorlási zárlat következett (mert a szocializmus boldog honából az emberek nem vágyódhatnak el), aztán, amikor kiderült, hogy Izrael hajlandó fejpénzt fizetni a zsidókért, 1959-től elkezdődött a masszív kivándorlás (fejenként 40 kiló engedélyezett poggyásszal), és a zsidók létszámának meredek zuhanása. Az 1948-beli 150 ezres létszámból az 1966-os nép- számláláskor már csak 50 000, az 1977-eskor pedig 25 000 volt a zsidók létszáma Romániában. (A számokat minimálisan felfelé kerekítettem.) Annak az 1977 évi 25 000-nek a nagyobbik része már akkor, tizennégy évvel ezelőtt is, az idősebb, magát már nem reprodukáló nemzedékhez tartozott, amelynek gyermekei korábban kivándoroltak. Az a 25.000 azóta inkább természetes úton, az elhalálozás útján fogyatkozik. Folyamatosan és feltartóztathatatlanul. Nem kétséges, Romániában a zsidóság (miként a németség is) kihalóban van. Csak évei vannak. Hanem, míg a kivándorlási zárlat tartott, folyt a propaganda is a zsidók körében arról, hogy itt a helyük, ez az ő hazájuk, itt lelik majd meg boldogulásukat. Riogatták őket a kapitalizmus farkastörvényeivel, az újjáéledő rasszizmussal. A román pártvezetők előtt felmerült most a kérdés, hogy mi lesz, ha a propagandájuk hatott, és a zsidók nem akarnak kivándorolni? A román vezetés arra a következtetésre jutott, hogy kellőképpen „semlegesítenie” kell a saját korábbi propagandáját, nehogy nyakában maradjon „az áru”. Profi módra oldották meg a feladatot. 1958 nyarán éppen országos ráncbaszedő kampány volt soron, retorzió 1956-ért. Autodafé hangulatú tömeggyűléseket rendeztek az üzemekben, vállalatoknál, intézményeknél, olyan vezető káderek megleckéztetése végett, akikről olyan tapasztalataik voltak, hogy nem elég szófogadóak, hajlamosak a saját fejükkel gondolkodni. Azt akarták elérni, hogy senki se érezze biztonságban magát és pozícióját. Ennek az országos meglec- kéztetési akciónak az előkészítését és lebonyolítását részletekbe menő, szóbeli instrukciókkal ellátott, központi instruktorok biztosították. Ilyen instrukció szólt arról, — a kivándorlásra való ráhangolás érdekében —, hogy a meghurcolandó, elbocsátandó vezetők között jelentős arányban szerepeljenek zsidó szakemberek. Az eredmény, annak statisztikai mérete, döbbenetét váltott ki a zsidó közvéleményben. Nyilvánvaló lett az, amire a fasizmus bukása óta nem volt példa: a kormányzat által központilag irányított és országos méretű faji diszkrimináció. A ráijesztés teljes mértékben sikerült. Ezen épületes, tapasztalatokban gazdag nyár után néhány hónappal, futótűzként terjedt el az érintettek között, hogy engedélyezték (több mint tíz év után!) a zsidók kivándorlását Izraelbe. De nem akárhogyan: 1. kampánysze54