Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Szécsi Gábor: Jó kufár módjára…; Mikrokozmosz a makrokozmoszban; Danaida-évek; A vándor nyári testamentuma; Azon a téli reggelen… (versek)
A vándor nyári testamentuma Gránit suhan a férfikor zenitjén: édes borban áztatott új kenyér, nyári estéim, az átvérzett órák messzire hívnak. Bár maradhatnék a változásban, megteremthetném testem a fényből, nem marasztal szó a márványra hulló kőmondatokban. Nem ismerhetem az utat, de mintha tudnám, merre hív most a föld, az írás szó-idő hídján új utómról metszek verset a csendből... Azon a téli reggelen... Azon a téli reggelen vérző falevelekkel takarództak a sárba vetett szavak, összesímultak, egymást melengették, mint a fázó gyermekek, hószín ruhájuk eközben felszakadt. És azon a téli reggelen csillagokból metszett lüktetés csordult ki a madárszem-éjű réseken; egymásra karcolt arcok, harangszóval bújdosó imák, bőrhöz tapadt hús-vér keresztek, feltépett nyári éjszakák teremtőn és teremtve szöktek az öreg házak vízfoltos falán. Azon a téli reggelen bűntelen fagytak meg a szavak, és amíg az idő köréjük zajból tapasztott falat, a feltámadást síró litániát kéken simította dallá a csend. \ 37
