Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1. szám - Géczi János: A Titanic-helyzet (Kransznahorkai László: A Théseus-általános)
mályba bugyolálják magukat, s nem engedik a közelükbe az összefoglaló értelmet. A regényben két szándék feszül egymásnak. Egy titkos akadémia ismeretlen hallgatói a regény elbeszélőjének okfejtését hallgatják három estén, egy kastély barokk termében a szomorúságról, a lázadásról és a tulajdonról, de hogy ezekre az ismeretekre miért van szükségük, arról nincs, nem lehet tudomásunk. (Ugyanolyan helyzetbe kerülünk mi, olvasók a regénnyel, mint a főhős a vallatóival.) Csupán annyit tudhatunk - a szétszórt mondattörmelékekből -, hogy a szerző az első beszédét szabad emberként tartja, s hét nap múlva, hogy a tudást (a tudását) átadta (amelynek értékét, a hallgatóknak jelentett hasznát sem ismerheti meg az olvasó) a harmadik beszéd végeztével már egy föld alatti kamrába zárják, véglegesen. (Amint a szöveg megismerésével egyi- dőben az olvasó is a könyv függőjévé, rabjává válik, hasonlatosan ahhoz, ahogy a főhős szomorúságba kerülése magában hordozza annak minden következményét.) Az akadémia hallgatóival áll szemben az elbeszélő - ő, aki azonos a könyv szerzőjével - mindebből a kényszerű, féloldalas és megváltoztathatatlan kommunikációs helyzetből csak úgy képes kilépni, ha előadásait gyónásnak tekinti, és életvallomásában azzal a lépésrenddel foglalkozik, amellyel ki lehet hátrálni a világból. Az uralkodó s ismét győztes szándék artikulátlan marad, míg a főhősé meghatározódik, és előbb-utóbb szét fog porladni, mert bár képes, de tilos neki formát kapni. Semmi kétségünk nem lehet arról, hogy az akadémiai hallgatók miféle szándé- kúak, azok, akik „abban a helyzetben érzik magukat, amelyből úgy vélik, meghatározhatják: jó, ez a világ ilyen és ilyen volt, most viszont milyen legyen”, hiszen fogvatartók, hiszen beszédre kényszerítik a hőst. (A gyónás-helyzet, amely mássá teszi Krasznahor- kainak ezt a könyvét, amely indokolja létét, s kiemelkedő szerephez juttatja a kortársi prózában.) A gyónás az, amely az olvasóval elfogadtatja a regényt, annak ellenére, hogy a beszélőbejelentette az irodalom végét is, mivel az hazug és nem tud - nem akar - megoldani semmit. S az, amely az egyéb írói eljárásokon kívül szervesíti a regényszerkezetben és szerzői világlátásban az irodalmi vonatkozásokat. Krasznahorkai ezért s így utalhat pl. saját művére, Az ellenállás melankóliájára, vagy ilyen módon közegalkotó Hajnóczi Péter Jézus menyasszonya kisregényének embervadászata, hogy aztán pl. körré záruljon az idézések lánca akkor, amikor a főhős a Titanic-helyzetet megfogalmazza s a honoráriumát kérve megjelöli az összes gyerekkori dokumentumot (vele azt a kort, amelyben a szomorúság először — a kitömött bálna farkuszonya alatt — tetten érhető), a palota s az élet labirintusából kivezető út megtalálásához kétszázhúszezer méter fonalat, s végül egy revolvert (amilyenhez hasonló lőfegyverekre szüksége volt a már említett mú Hajnóczy-hősének éppúgy mint a mostani Krasznahorkai-regény önvédelemre berendezkedő háttérszereplőinek, vagy a most csak stílusfordulatokban jelenlevő Márai Sándornak). (Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1993.) Géczi János 95
