Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1. szám - Géczi János: A Titanic-helyzet (Kransznahorkai László: A Théseus-általános)

Rí, nyivog, pici, az enyém. Az a bátortalan mozdulat, az első pillantásé, lucskos fejére csók. Csúf, vöröske lény. Gyönyörű, igazi!” (Befejezetlen) (Jelenkor, Kriterion, 1993) Dobozi Eszter A Titanic-helyzet Krasznahorkai László: A Théseus-általános Mielőtt a kisregény főhősét levinnék abba a földalatti cellába, ahol harmadik előadása befejeztével élnie (vagy halnia) kell, tehát már tudja, hogy nincs és nem is lehetett semmije, még egy több jelentésű példázatot vázol a hallgatóinak (és az olvasónak). Egy újonnan felfedezett madárfajról: az okinavai guvat olyan élőlény, amelynek csökevényes a szárnya, rejtett életmódot folytat és röp- képtelen. Tulajdonságainak kialakulására számos magyarázat adódik, leginkább az - mondja A Théseus-általános szerzője -, hogy a szigetlakó madarak számára ve­szélyt jelent a repülés, hiszen a szélvihar bármikor kisodorhatná őket a nyílt tenger­re; ezért aljzatlakókká váltak, s ezért, hogy a környezetükbe be is kellett olvadniuk. E túlélési kényszer eredménye azonban az el­beszélőnek mást jelent, hiszen mások - sza­badabbak! - a szempontjai: ő egy madarat lát, amely a repülés nélkül létezik. Azt a lényt, amely meghatározásához éppen a szárnyalás szükséges. Krasznahorkai legújabb regénye ugyan­arról beszél, amiről előző négy könyve, s le­ginkább ugyanúgy is, ahogy azt korábban tette: hogyan lehet a baljósán kopár világ­ban egyként benne lenni és belőle Idoldalog- ni, hogyan lehet - s ha lehet, akkor szabad-e — mondani valamit akkor, amikor a kicsi idők okán se értelmes lehetőség, se értel­mezhető szándék nincs a mondásra, mert nincs a világnak artikulált hívása, és mert a világban lakónak semmire sem lehet vála­sza. (Meghívása az van, amikor a csaloga­tásból csapda kerekedik, s a vendég hama­rosan vesztett helyzetbe kerülő fogoly, aki mégis előadásokat tart - mert tarthat! - a labirintusban létezés mindenségéről.) Krasznahorkai (és minden hőse) semmit sem akar tudni, és ha beszél, igyekszik azon módon, mint áld éppen hallgat - ettől olyan távolságtartó, szenvtelen, ettől olyan tuda­tosan önhagyományos és realista prózaíró. A szerző ugyanaz - az ábrázolt világ sem más, Krasznahorkai is azt állítja, hogy a reménytelenségről ismét beszélnie kellett. S a mű, elődeihez hasonlóan gondosan terve­zett koncepcióra épül, az alapeszme körül­határolt, de kellően likacsos szerkezetű, a főszerkezete világos és elviseli az ornamen­tikát, a ritkás cselekmény határozott (egy­szerre halad az időben előre és hátra, egya­zon eljárással tágítja, illetve szűkíti a regényidőt), nagylélegzetűen merész. A munka ismét zárt, ismét teljességet ígér, nincs benne semmi fáradtság, megállapo- dottság, ismétlés (csak a regény tárgyában), szokásosan váltószerű, hatásában, amely a szövegkezelés miatt alakul így, mégis csupa szorongató sejtetés, félelemmel teli szomo­rúság. Ebben a könyvben az emberi nem létezése mellett az szól, hogy a regény mon­datai mégis létrejöttek. (Emlékezzünk a Sá­tántangóra, amelyben kimondatott: ...csak az történik meg, ami megfogalmazódik.) Mégis, A Théseus-általános az elmúlt évek alapmunkája. Mert benne megtörté­nünk. De, hogy meg is fejtődik-e a titkunk, az pontosan nem tudható. Amint az a há­rom, pillérszerű betét, a példatörténetek sem tudják saját létezésüket indokolni, csak a szomorú van-t teszik plasztikusabbá. A regény jelentésértelmezésében e példázatok bizonyosan segítenek, de azt meg nem old­hatják. Hiszen a szomorúságról szóló első beszédben a délkelet-alföldi kisvárosba ér­kezett ldtömött bálna, a kibírhatatlan kö­rülmények elleni lázadásról a második trak­tátusba beidézett, a berlini földalatti központi pályaudvarán történt apró rendel­lenesség, s a befejező előadásban, amely a viszolyogtató tulajdonról szól, egy őszi nap postai története, amikor egy tétova és zavart nő ismeretlen címre ad fel egy táviratot, e három citátum a közegtelenség, a meg nem érthetőség milyenségéről szól, és nem a kö­zegtelenség és a meg nem érthetőség okai­ról. Mert azok - állítja Krasznahorkai — ere­dendően titkok és megfejthetetlenek, és esetleges megsejtésük csupa új rejtéllyel jár­na együtt, hiszen természetüknél fogva ho­94

Next

/
Thumbnails
Contents