Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Friedrich Anna: A vajdasági magyar sajtó helyzete (Újságírás háborús hátországban)

Az újságírói szakma e „békés” szabadsága azonban csak az első többpárti válasz­tásokig tartott. A Vajdaság önálló döntéshozatali jogát megszüntető szerbiai kor­mányzat ebben az időszakban tovább folytatta a nagyméretű centralizációt. A Vaj­daságnak úgyszólván csak az itteni, tartományi érdekeltségű sajtóval (egy szerbnyelvű napilappal és a nemzeti kisebbségek sajtójával) való rendelkezés jogát hagyta meg azzal, hogy a pénzkezelést a szerb köztársasági költségvetéstől tette függővé. Az addigi társadalmi tulajdonból ebben az időszakban államosították az újvidéki Forum kiadóházat, mégpedig egy olyan szervezési módot jóváhagyva, amelyben a profitot hozó addigi gazdasági egységek részvénytársaságként önálló­sultak, az itt megjelenő lapok alapítói jogát pedig a vajdasági parlamentre ruházták rá. így az állami támogatásra szoruló kisebbségi sajtószervek pótjövedelem nélkül maradva, anyagi szempontból függővé váltak a tartományi parlamenttől. Kivételt a Dolgozók szakszervezeti lap szerkesztősége képezett, amely - amikor a szakszerve­zet hivatalosan is lemondott a lapról — kiválva a Fórumból, Újvidéken Kft-t alapí­tott és most ötödik éve magánpénzekből Családi Kör címen családi hetilapot jelen­tet meg. Ezen kívül ’90 áprilisában Napló néven még egy magánlap indult szabadkai bejegyzéssel, újvidéki szerkesztőséggel. A magát szabadelvű hetilapként meghatározó újságot a más vajdasági szerkesztőségekben, főként a televízióban és rádióban dolgozó újságírók hozták létre, ma is bedolgozó újságírók készítik immár ötödik éve. A tartományi érdekeltségű politikai sajtó alapítói jogáról a kormányzat a későbbi­ek során sem akart lemondani, így az újvidéki Forum-ház keretében megjelenő vaj­dasági érdekeltségű magyar sajtó, a Magyar Szó napilap, a Jó Pajtás és a Mézeska­lács hetente, illetve a havonta megjelenő gyermeklapok, a Képes Ifjúság ifjúsági hetilap anyagi helyzete a tartományi képviselőház által folyósított dotációtól függ ma is. Ilyen anyagi-jogi keretben jelent meg 47 évig Szabadkán a 7 Nap politikai­családi hetilap is, amelynek szerkesztősége — amikor a dotáció elmaradtával a lap múlt év augusztusától anyagiak miatt nem jelenhetett meg - a VMDK támogatásá­val magyarországi alapítványi pénzekkel múlt év őszén elindította Szabadkán az Új Hét Nap hetilapot. A szerkesztőség az idén augusztus 4-én - a jelek szerint a VMDK-n belüli ellentétek lecsapódásaként - ismét új hetilapot indított Szabad Hét Nap néven, a Magyar Kultúra Alapítvány és az Illyés Alapítvány támogatásával. Az Újvidéki Rádió és az Újvidéki Televízió egy szerbiai törvénnyel az egységes Szerbiai Rádió és Televízió állami vállalat kötelékébe került, ezzel együtt a magyar műsorok szerkesztőségeit is a Belgrád-irányította vezetésnek rendelték alá. Politikai körülmények Az ilyen jogi-hatalmi rendezés ellenére a szerkesztőségek továbbra is igyekeztek önálló, pártoktól független szerkesztéspolitikát kialakítani, azt vállalva, hogy ha jo­gilag nem is sikerül függetlenedni, az írásmóddal lehet. Ebben a törekvésben a ha­talommal szemben nem egy alkalommal voltak kénytelenek a polgári engedetlen­ség különböző formáihoz folyamodni. A hatalom több ízben is igyekezett „rendszabályozni” a „szerbellenségnek” titulált háborúellenesség miatt a magyar lapokat, elsősorban a Magyar Szót és a 7 Napot. Amikor ez nem ment nyomásgya­korlással (egy rádiós újságíró ezt úgy fogalmazta, hogy gúzsba kötve táncolunk), ak­kor a megjelenéshez elengedhetetlen dotáció drasztikus csökkentésével elérte, bogy e lapok egyszerűen nem jelenhettek meg. A Magyar Szó napilap szerkesztősége a lap kiadásához szükséges anyagiak meg­vonására már 1992. november 23-án, a lap megjelentetésének egynapos szünetelte­tésével, felhívta a hazai és a nemzetközi közösség figyelmét, ennek ellenére bekö­81

Next

/
Thumbnails
Contents