Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Friedrich Anna: A vajdasági magyar sajtó helyzete (Újságírás háborús hátországban)
Friedrich Anna A vajdasági magyar sajtó helyzete Újságírás háborús hátországban „Állok a koporsó mellett. Élt 18 évet. Gyönyörű őszi napsütésben érkeznek a szülők. Három katonatiszt vár rájuk. Az édesapával tárgyalnak a temetés lebonyolításáról. Hogy magyarul vagy szerbül kívánja-e, és egyáltalán igényli-e a búcsúbeszédet...” „... a vajdasági újoncokat Brckoba vitték, onnan háromhetes kiképzés és az eskütétel után azonnal átvezényelték őket Eszékre, a válságövezetbe...” 1991. nyarán és őszén ilyen tudósításokkal volt teli az idén pontosan ötven éve megjelenő újvidéki Magyar Szó. A létbizonytalanság, a teljes kilátástalanság időszaka ez minden itteni magyar életében. A horvátországi háború idején, amikor a volt Jugoszlávia katonasága a „haza” védelme nevében kíméletlenül sorozta be a tizenéveseket és vitte „gyakorlatra” az érett férfiakat, nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül, szinte minden józan gondolkodású család válaszút elé került: menni vagy maradni?... És sokan elmentek. A Vajdaságban az 1991-es népszámlálás adatai szerint 2.012.517 lakos élt itt, ebből 340.946 magyar. Becslések szerint ez a magyar közösség azóta 40.000 fővel lett kevesebb. Ennyivel kisebbedéit a vajdasági magyar írott és elektronikus sajtó potenciális olvasótábora és hallgatósága is. S a háború és a kilátástalanság elől menekülve távoztak az újságírók is, az addig népes szerkesztőségek megfeleződtek. Magyarországra települ az a kolleganő is, aki a 18 évet élt kis- katona koporsójánál írt jegyzetének végén megüzente a Magyar Szó olvasóinak a paradox valóságot: „Mire is gondolhatott az édesanya nagykorúvá cseperedett dolgos fia, míg körülötte lőttek, bombáztak, robbantottak. És mire gondolhatott köztársaságunk elnöke a minap, amikor kijelentette, hogy Szerbia senkivel nem háborúzik?” A horvátországi szerbek, majd a boszniai szerbek nemsokára bekövetkező háborúját támogató szerbiai kormányzatnak, s az őt támogató politikai tényezőknek nem tetszett a Magyar Szó napilap szerkesztőségének és a többi vajdasági magyar szerkesztőségnek az ilyen háború-ellenes írásmódja. Szerb-ellenességet véltek felfedezni benne, és a maguk részéről meg is próbálták a szófogadatlan sajtó rendszabályozását. Mivel ez nem ment parancsuralmi módszerrel, és a magyar sajtónak a szerb sajtóban való pellengérre állításával, fokozatosan csökkentették a kisebbségi sajtó kellő mértékű állami támogatását, aminek hiányát a világviszonylatban is rekordnak számító, múlt évi többmillió százaléknyi jugoszláv infláció ideje alatt a piac sem pótolhatta. Sorra apadtak el a lapok, papírhiány és terjesztési gondok miatt a megcsappant kisebbségi olvasótábor csak időnként juthatott megszokott újságjaihoz. Az Újvidéki Rádió esetében a sorvadás még előbb bekövetkezett, a rádió közép- hullámú sávjáról még ’91 elején levették az egésznapos magyar műsor sugárzását és áttették ultrarövidhullámra, a távolabbra hallható középhullámon pedig a főbb műsoridőkben a szerb műsoroknak adtak teret. 79
