Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Bordás Győző: A vajdasági magyar könyvkiadás jelene

Bordás Győző A vajdasági magyar könyvkiadás jelene M. JLét-három évvel ezelőtt, az ország fölbomlásával és a háború kirobbanásával, úgy éreztük, a vajdasági magyar könyvkiadás is végóráit számlálja. Nem ok nélkül, mert a régebbi évek 50-60 címszava 1991-re visszaesett negyvenre, majd a követke­ző évben harmincra csökkent, s e tendencia megállíthatatlannak tűnt. Az állami és a donátori források apadásával együtt járt a vásárlóerő, és ami még szörnyűbb, a vásárlókedv elvesztése. Mindez megingatta a Forum Könyvkiadó gazdasági erejét, ami nem kis mértékben hatott az írók alkotókedvére is. A társadalmi körülmények csírájában fojtották el azokat az, igaz, szórványos, de jelentkező kezdeményezése­ket, hogy - élve immár a törvényadta lehetőséggel - a magánkezdeményezés pótolja az állami könyvkiadás lemaradását. A temerini Rubicon pl. két-három megjelente­tett könyv után máris a betáblázás sorsára jutott, s hasonló történt a kanizsai Liber Commerce néven bejegyzett új kiadóval is. Szabadkán még az Üzenet című folyóirat megjelentetésére sem volt pénz (92-ben át is ugrott egy teljes évfolyamot), El etjei Kiadójuk — amely eddig több mint száz könyvet jelentetett meg— egyetlen kiadvány­nyal sem dicsekedhetett. A könyvkiadók felszámolásának a veszélye, bár hatványozottabban mutatkozott a kisebbségi kiadóknál, ott lebegett a szerb kiadók feje felett is. A legnagyobb belg­rádi és újvidéki kiadók (Nolit, Prosveta, BIGZ, Matica srpska) szerkesztőinek és ter­jesztőinek mintegy a felét kényszerpihenőre küldték, könyvkereskedéseik sorra ala­kultak át papírkereskedésekké, a gazdasági zárlattal pedig egyszeriben megszűnt a külföldi szerzők műveinek kiadása. A bankzárlat miatt a nemzetközi pénzforgalom megszűnt, s így 1992-től nemcsak hogy tiszteletdíjat nem lehet fizetni, de könyvet sem exportálni, se importálni nem lehet. Pedig még a nyolcvanas évek derekán a szerzői jogok vásárlása tekintetében Jugoszlávia az ötödik ország volt Európában. Számunkra lesújtó, hogy a zárlat bevezetése óta Magyarországról sem kerülhet könyv a Vajdaságba, s ezt a hiányt az alapítványok leginkább leülepedő könyveinek adományai sem pótolhatták. A vajdasági magyar könyvkiadásnak a mentőövet a Magyar Köztársaság Művelő­dési és Közoktatási Minisztériuma, és részben, a Soros-alapítvány dobta be. Ez utóbbi, igaz, nem nagy összeggel, de támogatta az időközben létrehozott Jugoszlá­viai Magyar Művelődési Társaság munkáját, s az ezen belül indult, mára mintegy huszonöt, többnyire brossúrát felmutató könyvkiadást. Az illetékes magyar minisz­térium 1992 második felében írta ki első pályázatát a határontúli magyar könyvek támogatására, s szavazott meg azonnal több mint hatmillió forintot a Vajdaságból érkező kéziratokra. Ez a támogatás a következő évben még jelentősebb lett, úgy­hogy ez év derekáig összesen 51 könyvet adtunk ki. így tehát a már-már megszűnni látszó könyvkiadásunk megtarthatta folyamatosságát, sőt, olyan ösztönző hatással volt az írókra, hogy minden pályázati körben legalább negyven kézirat közül válo­gathatott a szakmai zsűri. Aligha hihető, hogy e támogatás nélkül belátható időn belül megjelenhetett volna, mondjuk, egy olyan alapmű, mint Bori Imre újabb vaj­dasági magyar irodalomtörténete, vagy még inkább Ágoston Mihálynak A magyar 71

Next

/
Thumbnails
Contents