Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Történet egy szigorú korból - szelíd befejezéssel
Vagy a rendőrség, vagy pedig a művelődési osztály. Ugyanígy azt is, hogy K. Gy. ismerte és egyetértett a szervezet célkitűzésével, nevezetesen a rendszer megdöntésével. Leírtátok ti ilyen szavakkal, akár versekben, akár szövegben, hogy meg akarjátok dönteni a kommunista rendszert Magyarországon'? — Ilyet nem. Ilyen jellegű célja a baráti körnek nem volt. Mi csak az ’56-os forradalom és szabadságharc eszméit folytatva azt akartuk elérni, hogy Magyarország szabad legyen, a szovjet csapatok vonuljanak ki. Tehát lényegében azokat az eszméket szerettük volna tovább éltetni, amelyeket ’56-ban az emberek többsége magáénak vallott. — Röpiratterjesztés. Terjesztettetek-e, nyomtattatok-e röpiratot? — Nem. Arról beszéltünk, hogy esetleg készíthetünk, de röpiratterjesztés nem volt.^-És a legsúlyosabb: fegyverkezés vagy külföldi kapcsolatok megteremtése. Mondtak nektek ilyesmit a nyomozás, a kihallgatások során? Biztos kérdezték. — Próbálták ők a vallomásokat befolyásolni, mert ezek mind súlyosbító tényezőként merültek föl, de semmiféle konkrét tény nem volt, aminek alapján ezt lehetett volna a szervezetünkre mondani. — Idegen nyelvet tudtatok? — Nem tudtunk. Külföldi kapcsolatok? A rendőrhatóság azt akarta bizonyítani, hogy esetleg Jugoszlávia felé orientálódtunk, mivel D. F. közel lakott a határhoz, voltak ismerősei Jugoszláviában. Föltételezték, hogy külföldön élő embereket szervezünk majd be. Tehát ilyen következtetésekkel próbálta a rendőrhatóság ránk bizonyítani vagy belénk plántálni, hogy ilyesmiről is beszéljünk, vagy tegyünk vallomást. — És akkor befejezésként: 1960 áprilisában is találkozót beszélt meg a szervezet vezére, D. F. Ennek az abszurditását jellemzi, hogy ez a találkozó nem valósult meg, csak ’60 júliusában találkozol ismét D. F.-fel. — Valóban így volt. — Bodakúton találkoztál vele, vagy pedig őnála? — Bodakútra jött volna el D. F., de valami miatt nem tudott eljönni. Később Baján a tanítóképző intézetben a képesítővizsgára készülve, vagy a képesítővizsga előtt találkoztunk a folyosón.-Igen, a gyakorlóév után... — Igen, vissza kellett mennünk a szakvizsgára, illetve a képesítő-vizsgára. _ - Megtörtént tehát ez a fegyelmi eljárás, aminek a véghatározatát megkaptátok. És ezzel elbocsátottak benneteket a tanítói állásból. Mi történt ezután? Mert fölleb- beztetek... — Igen. Volt adva egy lehetőség, hogy amennyiben nem értünk egyet a határozattal, nyolc napon belül fellebbezhetünk a területileg illetékes munkaügyi döntőbizottsághoz. Ezt a lehetőséget én is megragadtam. Gondolván, hogy veszíteni valónk nincsen, megpróbáljuk ezért, mivel nem éreztük magunkat bűnösnek. Méltánytalannak tartottam volna, hogy ilyen rövid pályafutás után utcára kerüljünk. A munkaügyi döntőbizottság pár hónappal később, több tárgyalás után, úgy döntött, hogy megváltoztatják a fegyelmi határozatot, és szigorú megrovásra változtatták át a fegyelmi büntetést. Lehetővé tették, hogy a pedagógiai pályán tovább dolgozhassam. Annyit azért kieszközöltek, hogy nem a régebbi munkaihelyemen, hanem áthelyeztek — állami érdekből — egy másik tanyai iskolába, a Szabadszállás külterületén levő feketealsói iskolába. Itt dolgoztam három éven keresztül. Itt 1—4. osztályt tanítottam. Innen, mivel úgy határoztak, hogy egy másik nevelővel helyettesítenek, bevittek Szabadszállásra, a községbe. Ott először a gyógypedagógiai osztályt adták nekem. Ezzel egy időben megbíztak a helyi 88
