Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1. szám - Kiss Gy. Csaba: Történet egy szigorú korból - szelíd befejezéssel

— Igen, szóbeli idézés alapján, és ott nagy alapossággal izoláltak bennünket. Külön termekben újra meghallgattak, és most már végleges jegyzőkönyvbe vették a vallomásokat. Aztán ujjlenyomatot is vettek, le is fényképeztek, úgy hallottam később, hogy a többieket is. Mondták, hogy majd most, a mai nap eldől, mi lesz, itt-tartanak bennünket, vagy hazaengednek.

— Nem is tudtatok egymásról... ?

— Nem. Mindannyiunkat külön-külön vettek nyilvántartásba.

— De valahogy láttátok egymást?

— A folyosón villanásnyira láttuk egymást.

— Félelmetesebb volt ez az alkalom, mint először?

— Félelmetesebb volt, igen. Mert mi arra gondoltunk, hogy itt már arról is lehet szó, hogy elrendelik az előzetes letartóztatásunkat, mivel a fényképezés és az ujjlenyomatvétel az általában akkor szokott bekövetkezni, hogyha gyanúsítottakat vesznek őrizetbe.

— Valaki ügyvédet megkérdeztetek... ?

— Nem. Nem is tanácsolták nekünk, hogy ügyvédhez forduljunk, és mi sem gondoltunk rá. Másrészt anyagilag sem volt rá lehetőségünk.

— A konspiráció időszakában, tehát ’57-’58-ban nem állapodtatok meg abban, hogy mi történik akkor, ha lebuktok? Erre nem készültetek fel?

— Abban az időben erről nem nagyon beszélgettünk, illetve volt ugyan róla szó, de pontosan már nem emlékszem rá, hogy milyen módon is, mindenesetre nem volt kidolgozott taktikánk arra, hogy mi fog történni akkor, hogyha fölfedezik a szervezetünket. Nem voltunk annyira szervezettek, hogy tartani kellett volna a lebukás veszélyétől. Nem gondoltunk arra sem, hogy ezért minket komolyan elővehetnek és elítélhetnek, hiszen komolyabb konkrétum, pl.: röplapragasztás vagy lázítás, vagy más olyan tevékenység nem volt a munkánkban, amit ránk bizonyíthattak volna.-A naplóban csak versek voltak?

— Leginkább igen, de volt egy rövid program is. Volt is valami működési szabályzat-féle, meg a tisztségviselők felsorolása, hogy ki a kör elnöke, ki a pénztárosa stb. Én többek között pénztárosi tisztséget kaptam.

— És D. F. volt az elnök ?

— Igen, D. F. volt az elnök.

— Megtörtént a második rendőrségi kihallgatás, az adatok fölvétele, az ujjlenyomatok fölvétele, fényképezés a rendőrségen. Mi történt ezután? Ez is csak egy napig tartott?

— Egy napig. Azután behívatták a megyei művelődési osztály vezetőjét — Tövis urat —, aki nagyon elmarasztalóan szólt hozzánk, de kifejezte készségét, hogy esetleg megpróbál bennünket kimenteni úgymond a legsúlyosabb helyzetből. Elmondta, hogy a későbbiekben fegyelmi következménye lesz annak, hogy mi egy ilyen szervezetben voltunk.

— Nem volt olyan érzésetek, amikor Tövis urat hallgattátok, hogy ezek a kemény szavai tulajdonképpen arra is szolgálnak, hogy próbáljanak benneteket kimenteni a rendőrségi vizsgálat alól?

— Ezt nem éreztük, hanem annak tulajdonítottuk, hogy a tanítói pálya presztízsét próbálta ő némiképpen menteni, és maga is félt. Hiszen nem tudott semmit az egészről, és végül is ő alkalmazott bennünket. Inkább félhetett. Végül elengedtek bennünket. Nem mondtak semmi különöset, csak annyit, hogy ebből az ügyből még bírósági tárgyalás is lesz. D. F. osztálytársunk ügyét fogják tárgyalni, ahová meg fognak bennünket idézni, és ott a bíróság előtt is el kell mondanunk részletesen mindent, amit tudunk. Persze nem tudtuk akkor még, hogy D. F.-et letartóz86