Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Pap József: Folyóm sirályai (Tévedéseink; A hólapátolás) - versciklus
fitogtassam, és azért sem, hogy ezzel is javítsak megroggyant erőnlétemen; egyszerűen, a takarítási házirend szerint rajtam volt a sor. Hát ezért ragadtam lapátot és láttam munkához, habár még nem szűnt meg a hóesés. Jó érzésem azzal keződött, hogy aránylag könnyű volt fólfeszegetni az aszfaltról a letaposott havat, ugyanis megengedett az idő az előző napok dermesztő hidegéhez képest, s a kemény hó az aszfalt felszínén olyan volt, mint az olvadó szaloncukor. Ilyenkor az egyetlen zavaró körülmény az szokott lenni, hogy - vaslapátról lévén szó! - a hó ráragad a lapátra, s elhal az ember keze, mire sikerül leráznia róla. Ezúttal azonban ilyen nehézségem nem volt. Ahogy mondom., könnyen ment a lapátolás. Talán azért is válaszolgattam olyan rám nem éppen jellemző, fifikusan a kérdezősködő járókelőknek, akik, elcsoszogva mellettem, mintha nem is vártak volna feleletet tőlem. Mondja az egyik: Megengedett az idő, most könnyű lapátolni, ugye'?...- Ne is mondjam - válaszoltam én föl sem egyenesedve. Aztán egy másik: Kár, hogy nem előbb kezdte, most már ragad a lapáthoz...- Ne is mondjam - mondtam ennek is, és kedélyesen félreálltam, utat engedve robosztus alakjának, így lett téma az én hólapátolásom! Lehet, hogy éppen ez volt élvezetes a dologban s ez dobogtatta meg a szívem, nem pedig a lapátolás okozta megterhelés. Egyre hosszabb szüneteket tartva, vártam az újabb megjegyzéseket, amelyek sem engemet, sem a járókelőket az égvilágon semmire sem köteleznek. Örömöm igazi okát csak idebenn a szobában fejtettem meg. Régi szokásom, hogy az ablakon kihajolva megbámulom a jövő-menőket - az utóbbi években már folyóvá dagadnak a járdán! - akik,
