Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Bányai János: Vajdasági, magyar, író (Herceg Jánosnak tisztelettel)

Iketánia és a Gogolland, a riport-regényen, amilyen a távoli 1954-es évből való Szikkadó földeken át a Módosulások-ig, amely az író világ- és történelem-tapasztalatának legfontosabb összefoglalója, írói megmunkálásban pedig az igazi vajdasági - kisebbségi? - magyar regény. Nem is nagyon található páija a hazai magyar regényírásban. (Lám, beleléptem a csapdába. A Módosulások-at „hazai magyar regényének, ha kérdőjellel, akkor is kisebbségi-nek mondom, holott csak azt állítom, hogy más legjobb regényeink (magyar regények) sorában a legjobb, ha olvastam Esterházy Péternél, hogy több legjobb magyar regény van. Talán nem is olyan nagyon rossz ebben a csapdában. Kilépni? És akkor hová lépni vajon? S akkor még nem szóltam az esszékről, a tanulmányokról, a riportokról, a kritikákról, a szociográfiákról, az újságcikkekről. És a fordításokról sem. Holott mindezek nélkül valóban nem tekinthető át se az életmű, se az életrajz. De ha ki is választok egyet a művek sorából, vagy a művek egy láncolatát veszem sorra, ha bárhol is nyúlok Herceg János életművéhez, igazán mindig ugyanarról kellene beszélni. Amiről nehéz beszélni. Talán nem is lehet. Mert ami minden műben ott van, és tudom, hogy ott van, az a mondható határán túl is van: a mű hátterében az egész életmű hálója, egy különös és különösen gazdag írói és irodalmi vállalkozás ténye: a szerepminta. Ami ilykép- pen létezik, és létezésének mély, súlyos értelme van.

Engem azonban most, Herceg János születésének napján, nem a művek, nem is az életrajz rejtélyei vonzanak igazán, bár minderről szólni kellene, hanem egy másik kérdés, amit nem is tudok egyetlen mondatban feltenni. Holott nagyon egyszerűnek látszik, és mintha fel sem kellene tenni. Az életmű értelmére, logikájára, természetére irányul, arra kérdez rá, ha kérdez.

Gondoljuk meg. Herceg János hosszú évtizedeken át vadasági magyar író. Vesz- szők nélkül. Akár egybeírva a három szót: vajdaságimagyaríró. Ha külön írom, akkor is együtt látom a három szót Herceg János életművében. Pontosan így: vajdasági, s ezzel nem egyszerűen az a földrajzi térség jelölhető meg, ahol életének legtöbb évét végigszenvedte, annyira, hogy akár boldog is lehet, és mindvégig vállalta is ezt a cseppet sem könnyű szenvedést. Aztán: magyar, ami önmagában is komoly tehertétel, hiszen hányszor kérdezték már nagy elmék, hogy mi a magyar?, és hogy mit ér az ember, ha magyar?, hát még itt, ebben a népek együttélésének minden lehetséges vigasztalan és vigasztaló tapasztalatát megjelenítő és felmutató térségben, ahol Herceg János azt gondolta, éppen itt, hogy magyarsága nem előny és nem hátrány, de tény, és így - számára — az emberi és írói érzések meg gpndolatok soha ki nem apadó és el nem zárható forrása. Végül: író... írók bőven születnek a világ minden táján, és a legtöbben nem is gondolnak azzal, hogy írók, csak végzik a munkájukat, ahogy tudják és ahogy lehet, itt meg aztán napról napra meg kell élni azt a szégyent, hogy valaki tollat és nem kapát vagy ostort forgat, hogy a szavakat rakosgatja és nem a pénzét vagy a téglát, Herceg János hosszú évtizedeken át vajdasági (is), magyar (is), író (is). O az, aki valóban kisebbségi magyar író. Életművével (az életrajzával is?) értelmessé tette ezt a különös, felismerhetetlen, a hajók fedélzeteiről, a képzelt és valóságos csoportképekről eliszkolni látszó szerepet. Ami nem is szerep talán. Mert nem vethető le, nem dobható sarokba és nem is ruházható át másokra. Átok és tisztaság. Irónia és prófétaság. Az ironikus és a próféta arcéle egymáson átvetítve.

Ez pedig egészen egyszerűen küzdelem. Nem harc, nem versengés, nem örökös vívóállás, hanem valóban küzdelem, ami léjátszhatatlan játszma, be nem zárható zárójel. Mások vándorolnak örökösen, megint mások a csillagokat nézik, mert a csillagok mindig vezetnek valahová, a kisebbségi magyar író helyben áll, helyből magasba és helyből távolba, mert se idő, se tér a nekilendüléshez, nem nézi hát a

10