Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 4. szám - Bodri Ferenc: „Adalék” a Camus és a magyarok 1956-1960 című dolgozathoz
„Adalék” a Camus és a magyarok 1956-1960 című dolgozathoz Egy külföldön élő kedves magyar ismerősöm figyelmeztet az Irodalmi Újságnak a francia íróbarátot megrendüléssel búcsúztató száma után közvetlenül és ugyanitt megjelent levélre (1960. február 1.), miután az 1992. októberi Forrásban olvasható összefoglalóm (Camus és a magyarok 1956-1960) a kezébe került. A kommentár és levél (szégyenkezem) elkerülte figyelmemet, a reprintben magam is rálelhettem volna, ha gondosabban lapozgatom. Nincs más magyarázatom. .....az adattár bővíthető” — zártam a dolgozatot. Máris bővült tehát. Az ügyhöz méltó buzgalommal, a magam „rövidzárlata” okán kellő pironkodással kérem a szerkesztőt: közölje pontos másolatban az „adalékot”, a velünk ápolt kapcsolatban Albert Camus minden valószínűség szerint „utolsó üzenetét”. Bodri Ferenc Albert Camus utolsó üzenete a magyar ügyben: Én nem leszek azok között, akik manapság tapsolnak Hruscsovnak A múlt év novemberében András Márta, a Marton színházi és filmügynökség párizsi irodájának vezetője találkozni kívánt Albert Camus-vel, hogy tárgyaljon vele a „Pestis” című regény filmjogának megvételéről. Miután azt a felvilágosítást kapta, hogy az író nincs a fővárosban, levelet írt neki vidéki otthonába. Hamarosan megjött a válasz: az alábbi levél, amelyet András Márta volt szíves az „Irodalmi Újság” rendelkezésére bocsátani. Noha a levél első része a találkozó lebonyolításának kérdésére korlátozódik, mégis lehetetlen megdöbbenés nélkül olvasnunk azokat a sorokat, amelyben Albert Camus januári, párizsi útjának a tervét említi meg - az útét, amely a halálba vitte. A levél második fele: a nagy író utolsó üzenete egy magyar asszony útján az egész magyarságnak. Üzenet, amelyben méltón szegül szembe a Hruscsovnak hajbókoló divatos viselkedéssel, üzenet, amely szolidaritásáról biztosít s egyben helytállásra és hűségre kötelez valamennyiünket. A levél magyar fordításban így hangzik: Asszonyom! Bocsássa meg a szokványos fogadtatást, amelyben távollétemben részesítették. Semmiképpen sem én vagyok érte a felelős és én örömest találkoztam volna Önnel, ha Párizsban lettem volna. De jelenleg a fővárostól 700 kilométernyire dolgozom és úgy gondolom, nem is térek oda vissza január előtt. Ha az Ón elképzelései addig változatlanok maradnak, könnyű lesz nyélbeütni egy találkozót. A nekem küldött üdvözleteiért mindenképpen köszönetét mondok. Sajnos, ami Magyarországot illeti, minden múló nap új bizonyságot ad számomra a mi tehetetlenségünkről. Engem azért mégsem fognak ott látni - afelől megnyugtathatom Önt - azok között, akik minden emlékezést és tisztességtudást megtagadva, manapság megtapsolják Hruscsovot. Fogadja, Asszonyom, tiszteletteli üdvözletemet. Albert Camus r~. 96
