Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Bence Erika: Ács Gedeon naplója (Lábadi Károly: Meg vagyok én búval rakva)
lógiájáról is. Egy életrajzíró jól használhatná ezt a leírást. Az utolsó néhány oldalon Varjas összegezi saját véleményét; meglepő, hogy itt, merőben nem-marxista módon, a társadalmi cenzúrát az egyén lelki életének freudi értelemben vett cenzúrájából vezeti le. Ezt a kérdést az olyan freudomarxista teoretikusok, mint például Erich Fromm jóval sokoldalúbban dolgozták fel. Előremutató fejtegetés viszont, hogy Alfred Adlert - akinek címére a hagyományos pszcihoanalitikusok abban az időben csak szidalmakat irányítottak - Varjas minden bírálat mellett is a freudi tanítások jogos kiegészítőjének minősítette. Ez a vélekedés ma már a pszichoanalitikus felfogás közkincse. Felvetődik a kérdés, hogy vajon mi indokolja az efféle munkák újranyomását? Az információhiány semmiképpen sem: a magyar olvasó ma már könnyen hozzáférhet Az álomfejtéshez, Az álomról című freudi munkát meg éppenséggel a. Hatágú Síp nyomtatta ki megint. Varjas könyve ma már nem tárgya, hanem egyedül szerzője révén érdekes. Ahhoz azonban, hogy az olvasó tudatosítsa ezt, elengedhetetlen lett volna az elővagy utószó. A filozófiai és pszichológiai munkák újrakiadására szakosodott Hatágú Sípnak ez egyébként csaknem minden kiadványára vonatkozik. A Varjas-füzet esetében lehetett és kellett volna írni Varjas személyéről, élettörténetéről és elméleti útjáról a pszichoanalízis helyeslésétől marxista elítéléséig; arról, hogy vajon miként látja az álomértelmezés kérdéseit a mai pszichoanalízis, hogyan változott és finomodott az elmúlt majdnem száz évben a mélylélektan álomfelfogása. Ugyan, mit mond az átlagos olvasónak és vásárlónak az a tény, hogy egy dr. Varjas Sándor valamikor régen tanulmányt írt az álomról? (Az újranyomás ugyanis nem tartalmazza az 1912-es évszámot sem.) Az álomról új kiadása tehát tudatosítja a magyar tudományos könyvkiadás szomorú helyzetét is. A Hatágú Síp tevékenysége nem minősíthető egyértelműen negatívnak — fontos szövegeket ad közre Schopenhauertől Freudon át Gustave Le Bonig -, az a mód azonban, ahogyan ezt (minden bizonnyal pénzügyi megfontolásoktól irányítva) teszi, nagy mértékben aggályos. (Hatágú Síp Alapítvány, 1992) Harmat Pál A Acs Gedeon naplója Lábadi Károly: Meg vagyok én búval rakva Ács Gedeonról, Kossuth Lajos udvari káplánjáról - kit drávaszögi otthonából idegenbe, Törökországba, majd Amerikába sodort a forradalom szele, s a bukását követő megtorlás — elfeledkezett az utókor. Pedig nemeseik a szabadságharcban való részvétele, s eszméihez, Kossuthoz való hűsége kötelez bennünket tiszteletre, hanem kultúraszervezői munkássága, írói tevékenysége is. Mintegy ötezer lapnyi napló maradt hagyatékában, amelybe életének eseményei mellett néprajzi megfigyeléseit, gyűjtéseit is rögzítette. Naplója így gazdag adattár a mai néprajzkutatók számára is, hiszen a hajdani drávaszögi népélet mibenlétéről szerezhetnek tudomást belőle. Meg vagyok én búval rakva című kis könyvével Lábadi Károly a méltatlanul elfeledett írót és életművét ragadja ki a feledés homályából. A szerző két részre osztotta könyvének anyagát. A házat építő élet című első részben Ács Gedeont, életének szakaszait, munkásságát, a sorsát és gondolkodásmódját meghatározó tényezőket, míg A szülőföld képei című második fejezetben a laskói-csú- zai lelkész naplóját, annak a drávaszögi életre vonatkozó részleteit mutatja be, jegyzetek, szövegkritikai megjegyzések kíséretében. Nemcsak Ács naplójának kitételeit, hanem a Lábadi-féle kísérő szöveget is érdemes figyelemmel olvasni. Ács Gedeon 1819. augusztus 31-én született Bellyén, de a család nemsokára Laskóra költözött, ahol az apa, Ács László, a református lelkészi hivatalt töltötte be. Idősebb fia, Gedeon is a lelkészi hivatást választotta, s hosszú emigrációs kálváriáját követően, Csúzán jut álláshoz. Itt is hunyt el 1887. november 12-én, az első baranyai olvasókör megteremtőjeként, iskolaépítőként, s egy viszonylag nagy írói életmű létrehozójaként, amely értékek azonban mindmáig ismeretlenek maradtak számunkra. „Ennyi időnek kellett eltelni ahhoz, hogy a Drávaszög művelődéstörténetének, első néprajzi szakírójának itthoni vonatkozású feljegyzései életjelet adjanak...” — jegyzi meg utószavában Lábadi. 95
