Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
fejeztetett le. Életben hagyta a képzett, alkotó embereket. Timur birodalmában a tehetség volt a legjobb menedék. Timur Szamarkandba gyűjtötte a tehetségeket, igyekezett megnyerni magának minden alkotó embert. Nem engedett bántani senkit, akiben isteni szikra volt. Éltek az alkotók, és virágzott Szamarkand. Ez a város volt Timur büszkesége. Az egyik kapura ezt íratta: „Ha kételkedsz hatalmunkban, nézd meg épületeinket!”, és ez a mondat évszázadokkal túlélte Timurt. Szamarkand még ma is elkábít utánozhatatlan szépségével, formáinak tökéletességével, plasztikai zsenialitásával. Timur személyesen ellenőrzött minden építkezést. Ami nem sikerült, azt eltávolíttatta; és az ízlése tökéletes volt. Mérlegelte a különféle ornamentikái változatokat, gondot fordított a rajzolat finomságára, a vonalak tisztaságára. Aztán újra belevetette magát egy új hadjárat forgatagába, az öldöklésbe, vérbe, tűzbe, csatazajba. Papworth nem érti, hogy Timur olyan játékot űzött, amilyenre nem mindenki képes. Timur megmutatta az emberi lehetőség határait. Megmutatta azt, amit később Dosztojevszkij is megírt — hogy az ember mindenre képes. Timur életművét Saint-Exupéry mondása fejezi ki legjobban: „Amit megtettem, soha egyetlen állat sem tette volna meg”. Jó és rossz értelemben egyaránt. Timur ollójának két szára volt — a teremtésé és a pusztításé. így van ez minden ember tetteivel. Csakhogy ez az olló rendszerint alig nyílik szét. Néha kicsit szélesebbre tárul. Timurnál az olló két szára teljesen kinyílt. Erkin megmutatta Szamarkandban Timur zöld nefritből épített sírját. A mauzóleum bejárata előtt felirat látható, amelynek szerzője maga Timur: „Boldog az, aki előbb mondott le a világról, mint ahogy a világ mondott le róla”. Timur hatvankilenc éves korában halt meg, 1405-ben, egy Kína elleni hadjáratban. így hát, amikor 1989 őszén újra nekivágtam, hogy bejárjam a Birodalom területét, kapcsolataim ezzel a nagyhatalommal, jóllehet szporadikusak és rövidek voltak, már hosszú múltra tekintettek vissza. Azt hittem, mindez nagy segítségemre lesz mostani utazásaim során. Tévedtem. Ez az utolsó utazási ciklus két szempontból is a releváció élményével hatott rám: először — sosem foglalkoztam közelebbről ezzel az országgal, nem vagyok szakember, ruszicista, szovjetológus, kremlológus stb. Engem a Harmadik Világ foglalkoztatott — Ázsia, Afrika és Latin-Amerika színes kontinensei — s szinte kizárólag ennek szenteltem magam. A Birodalommal kapcsolatos valódi ismereteim tehát jelentéktelenek, kiragadottak, felszínesek voltak. Másodszor, ahogy távolodunk a sztálini-brezsnyevi korszaktól, a rendszerre és az országra vonatkozó tudásunk mértani haladvány szerint növekszik. Már nemcsak minden év és hónap hoz új anyagokat és információkat, hanem minden hét, minden nap is! Az, aki csak most kezd érdeklődni a kommunizmus mint ideológia és a Birodalom mint ezen ideológia gyakorlati-nagyhatalmi megtestesülése iránt, esetleg nincs is tisztában azzal, hogy a most már hozzáférhető anyagok kilencven — ha nem több — százaléka még néhány évvel ezelőtt is teljesen el volt zárva a nyilvánosság elől. (Folytatjuk) Fordította: Szenyán Erzsébet 72
