Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
lovait Dzsingisz kán hadserege. Eljutottak ide a szamarkandi kupecek, de még a rabszolgakereskedők is. Az Uzboj agóniája, mondta Rasid, négyszáz évvel ezelőtt kezdődött. A folyó, amely oly hirtelen jelent meg a sivatagban, váratlanul apadni kezdett. Az Uzboj civilizációt teremtett a sivatag szívében, három törzset táplált, összekötötte Nyugatot Kelettel, partján tucatjával sorakoztak a városok, települések, amelyeket Juszupov professzor tárt föl. Ám a folyót kezdte elnyelni a homok. Energiája egyre csökkent, sodrása erejét vesztette. Nem tudni, ki vette ezt észre először. Az ali-ili, a chizr és a tivedzsi törzs tagjai a partra gyűltek, s nézték, hogy vész el a folyó, az élet forrása; ültek és bámultak, mert az ember szereti nézni a saját balsorsát. A vízszint napról napra süllyedt, az emberek előtt sötét szakadék nyílt meg. A zsilipek kinyitása, becsukása körül kialakult osztályharc értelmét vesztette. Már nem jelentett semmit, hogy kinek mekkora arikja van — egyetlen arikban sem volt víz. Az emberek futottak a papokhoz, a mollahokhoz, megtapogattak minden útjukba akadó követ. Semmi sem segített. A földek egyre szárazabbak lettek, a fák lekonyultak. Egy tömlő vízért egy karakül bárányt lehetett kapni. A karavánok, amelyek azelőtt megálltak pihenni, most sietve haladtak át a vidéken, mintha járvány pusztított volna a tájon. Kiürültek a bazárok, a kereskedők becsukták boltjaikat. Juszupov, aki az Uzboj oázisaiban végzett ásatásokat, azt állítja, hogy az ott talált tárgyak között nagy a rendetlenség. Az emberek mindenüket elhajigálták. A gyerekek a játékaikat, az asszonyok az edényeket. Alighanem rájuk tört a félelem, a hisztéria, a pánik. Bizonyára a legfantasztikusabb pletykák keringtek mindenfelé. Lehet, hogy próféták és jövőbe látó jósok is felbukkantak. Az emberek érezték, hogy a sivatag abroncsa egyre szorosabbra zárul körülöttük, már házuk küszöbén énekelt a homok. Kezdetét vette a nagy exodus. Az ali-ili, a chizr és a tivedzsi törzs tagjai (ez utóbbiakat tevehajcsároknak is hívták) délnek indultak, mert általános hírnévnek örvendett a déli Mari és Tedzsen oázis. A hontalanok átkeltek a Kara-Kum sivatagon (Kara-Kum: Fekete Homok), Türkménia és egész Közép-Ázsia legnagyobb sivatagján. Halott folyót hagytak maguk mögött, amely úgy hevert a sivatagi homokban, mint egy törött korsó. A homok betemette a csatornákat, mezőket és házakat. Rasid azt mondja, hogy a halott folyó menti törzsek a déli oázisok lakóinak ellenállásába ütköztek. Délen a teke és a szarik törzsek éltek. Mindannyian türkmének voltak, a jövevények is, a helybéliek is, egy nép voltak, amelyet szétszabdalt a vízért folytatott harc. Rasid azt mondja, hogy az oázisokban tökéletes arányban áll a víz mennyisége és a lakosság létszáma, s ezért az oázis nem fogadhat be új embereket. Fogadhat vendégeket, kereskedőket, de nem egy egész törzset, mert akkor azonnal felbomlik az egyensúly, amelytől egész életük függ. Ezért folyik háború a sivatag és az cázis között. Az ember itt sokkal kategóriku- sabb helyzettel áll szemben, mint mérsékelt égövi testvére, s az itteni háborúk kiváltó oka is mélyebb, hogy azt ne mondjuk, emberibb, mint Európában, ahol a történelem ismer olyan jelentéktelen háborús okokat, mint amilyen a felségsértés, a dinasztikus vita vagy az uralkodó üldözési mániája. A sivatagban a háborús ok az élni akarás, az ember már eleve ebbe az ellentmondásba gabalyodva születik meg, ez a tragédia lényege. Ezért nem voltak a türkmének sosem egységesek — megosztotta őket az üres arik. Az Uzboj halála, a halott folyó menti törzsek délre vonulása indította el a türkmének testvérgyilkos háborúit. Évszázadokon át tartottak ezek a háborúk, egészen a közelmúltig. Még a Forradalom után is előfordult egy-egy összetűzés, 66
