Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Kerék Imre: Emlékezés a régi kertre; Ének az ismeretlen madárról; Szunion (versek) Műhelynapló

Kerék Imre

Emlékezés a régi kertre

A nélküled-időben, sebesen tovapörgő évszakok ritmusához igazodva lélegzik, él, burjánzik az a kert. De te most is magadban hordod, emlékszel szalmaköte- gek közül kiszabadított bokraira, amint madárfüttyök kacskaringós indái hur- kolódtak köréjük április fényzuhatagában. A föld fehéren villogó csontja: lapos terméskő gubbadt a szőlőlugasban, íróasztalod. Ámultál a kerítés mentén megolvadt vér színében pompázó pünkösdi rózsákon, orgonák lila, kék tülekedésén, a sárga házfalak közt karikázó napon. Szarka csörgette vekkerét a fészer tetejére szállva. Emlékszel a júniusi holdsütésben gyümölcsfák alá csalt lányok bőrének ánizsillatára, a zsombékos rét felől érkező békapúgatásra, a barna homályt ezüstfonalakkal átszövő tücsökcirpelésre. S augusztus-éjeken a Tejút- ról lecsorgó csillagikra elömlött a facsúcsokon, mohaborította tetőkön. Ősszel pár lángkoronás napraforgó világított a téglarakás mellett, s a friss avarból sün csörtetett elő szuszogva, tüskéire szúrt körtét cipelve, hogy a kert mögött kihunyó esthajnalnak vigye. Virágcserépből muskátliszirom vércsöppje csur- rant a homokra. Kút mellett növő korhadt almafa potyogtatta tele esőtől ragyás, savanyú cigányalmával az itatóvályút, s az alatta felejtett megfakult, elnyűtt szalmakalapot. Szőlőtőkék mézes tőgye feszült, rigók dőzsöltek elejtett, kéküveg-fényű fürtök, hullott gyümölcsök körül. Később a krizantémok, dáliák elszáradt virághulláira december fehér méhraja ereszkedett alá.

A

Ének az ismeretlen madárról

Lassan három éve már, minden augusztus utóján, a nyárvégi verőfényben kertünkbe száll egy madár. Körbesétál, meg-megáll, tollászkodva elidőzik. De még sosem látta senki, csak egy rozsdaszínű tollat, ében sávokkal szegettet hagy a fűszálak között, jeléül annak, hogy itt járt. S találgatjuk: mit üzenhet tarka tollával nekünk a rejtélyes ismeretlen, s hol a fészke, és ki küldte? Talán a lappal közelgő ősznek hírnöke leheti Messzeföldi, ritka vendég, ki csak éppen megpihen, aztán fölszáll s tovaröppen térés, fénylő távolokba? Vagy itt lakik a közelben? De miért bujkál előlünk, miért titkolja nevét? Lehet, hogy hiába várom jövő augusztusban ismét, nem láthatom sohasem? Megmarad ős rejtelemnek, s csak a tollak szaporodnak évről évre a befőttes üvegben, asztalomon? Talán még gyerekkoromban láttam őt egy pillanatra, s tán azért kísérget olykor, mintegy árnyék?Nem tudom.

13