Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Varga Imre: A lakótelepre visszatérvén; írják; Kőbánya esélyül képzeletednek (versek)
Varga Imre A lakótelepre visszatérvén Az egyetlenből S a zaj megüt Szédület Visszabújnék még ahol az én nevek S utolsóképp egy aprócska kamrából fény fakadt Szétárasztom az udvaron erdő fái közt s dombokon a tátott magasba Valami teljest elvisz visszahoz röptével hangjával a madár De a rádióhírek közt élni cudarul maga az eleven halál Betonban virrad rám a nap Csattog zaklat szorít morajával Odakint kizsendültek a fák míg eljártam és mélyebbek értelmesebbek teltebbek lettek a formák Sánc bokrok épületek Ezt már onnan mentettem ide Visszaköszönt a külsőkből De aki most csattogva megébred alattam tetteiben hol is a levés Zajong dobog tüsténkedik kopácsol fúr farag darál elejt csapkod topog De semmit se végtelenít Kinézni sem tud ő nincs miből mibe Ágyára kutyájára gépeire Dúltan forog széket sodor el ketrecében Talán a bűntudat? Tervezgetés? Üresség1? Indulat? Az életét elöntő szégyen? Fenyő a rozzant lécajtó mellett őrzi a házat Ez volt az ábrándképed kedves s kell némi rászitáló derű a múlt szétvert tárgyaira roncsokra romokra Most belélegez az öntudatlan Ahogy a cinke csirrentpattan és ahogy rönköt hasogatsz 1
