Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Értékrendek a mai magyar irodalomban - Vasy Géza: Versekhez közelítve VII. (Somlyó György: Nem titok; Bertók László: Ha van a világon tető; Kiss Dénes: A fenevad etetése; Pécsi Gabriella: Fogadjatok örökbe; Körmendi Lajos: A gyökeres Állat; Imre Flóra: Merőleges idő, Rondó)

élménye és annak emléke. E kötet közölheti először — s a kötet 56—57. lapján a húsz éves diáknak azt a versét, amely a Pécsi Egyetem címlapján jelent meg, amelyet terjesztettek, szavaltak, s amely miatt 1957 tavaszán börtönbe került a szerző, akit aztán az ország minden felsőoktatási intézményéből kizártak. A Velünk vagy ellenünk már címéből is láthatóan agitációs vers, de olyan, amelyet olvasva ma is kiérezheti az ember - legalábbis az, akinek valódi 1956-élménye van — nemcsak a szerző akkori lobogását, hanem azt a képességét is, hogy továbbadja e lobogást. E költeményt 1956 egyik legszebb írói dokumentumának kell tartanunk, olyannak, amelyért „érdemes volt” börtönbe kerülni, olyannak, amelynek Tamási Lajos országosan is elhíresült ekkori versei mellett van a helye. Egész versciklus — a Virrasztó — idézi meg a mából-közelmúltból 1956 élményét és emlékét, legintenzívebben azoknak a nemzedéktársaknak a sorsát élve át, akiket halálra ítéltek, ki is végeztek, s akik még ma is csak ötven év körüliek lennének, így viszont örök jelképekké váltak: „Állunk a falnál holtfehéren / Egyik helyére lép a másik / Állunk az idő sortüzében / már világösszeroskadásig!” (Suhanó ballada).

56 is motiválja és indokolja, hogy e líra értékrendjében központi fogalmak az igazság és a szabadság, s a legnagyobb baj azok korlátozottsága, nem-léte. A szűkebb tájhoz — szülőföldhöz és hazához — kötöttség, a magyarságlét ezért is válik kiemelt, személyiséget megmozgató és meghatározó üggyé, az egyetlen szív riadt- sága áttűnik egy jelképes dobogássá és kérdéssé: „És az Országszív? / A történelem műtőasztalán / didergőn kiterítve —/Európa Te Nagy Sebész! / Emlékszel még sebeinkre?” (Szabad halottaink).

Élményköltészet e líra, változatlanul vállalja a személyességet az önéletrajziság, a lírai 'történetmondás, a vallomástétel módján is. S a versek lírai alanya határozott erkölcsi karaktert mutat, egyértelmű ideákat vall meg célképzetként. Az eredet, a hit, az erkölcs} a haza, a hivatás kérdései foglalkoztatják, s mindegyik élet-halál ügyévé válik. így volt ez korábban is, de kiegyensúlyozottabban, verszenébe oldottabban. Most több a kérdés, s ez a verseket formájukban is szaggatottab- bá teszi, a keresés ezen a szinten is érvényesül. Az előző kötet a költői pálya egyik csúcsa volt, s ebben az értelemben megérkezés. Már ez is indokolhatja új utak keresését, s így az időnként tétovább, megbicsaklóbb hangvételt. Méginkább az, hogy valóban félelmetes fenevadakat kell „etetni”. (Püski, 1992)

Pécsi Gabriella: Fogadjatok örökbe

Tíz évente egy-egy karcsú verseskönyv bizony aligha nevezhető versburjánzásnak. A Ki népei vagytok ? 1973-ban, a Vadalmasortűz 1983-ban, a legújabb kötet az új év kezdetén jelent meg. S a kedvesen rokonszenves indulás után a második kötet — vidéki, zalaegerszegi kiadvány lévén — alig-alig jutott be az országos forgalomba, így Pécsi Gabriellát sokkal kevésbé tartották számon, mintsem megérdemelné. Ezért mindenképpen indokolt, hogy a Fogadjatok örökbe — mégha nem is jelöli ezt, lényegében a válogatott és új versek könyve. Nem egészen száz darabjának nagyjából arányosan harmada az új vers, s egy-egy harmad jut az előző kötetek anyagára is. Az időrendet és tematikus rendet vegyítő, ciklusokra nem tagoló szerkesztésű kötet olvastán elsőként az tűnik fel, hogy Pécsi Gabriella pályaíve poétikai szempontból mennyire egységes hangoltságú, szemléletű, esz- köztárú. A két legősibb költői eszközt használja: a dalt (az éneket) és a képet, s közben fontos szerepet szán az ötletnek versindukáló, versindító, -lezáró helyzetben, képi és gondolati szinten is. Jellegzetes példa lehet erre akár második kötetének címe is, amely egy vers záró kifejezéseként fogalmazódott meg: Vadalmasor89