Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Ryszard Kapuscinksi: A Birodalom (Transzibériai vasút 1958) - Fordította: Szenyán Erzsébet
— Mikor hogy - mondja kitérően, és eltűnik. Lehetetlen bárkivel is szóba elegyedni. Az emberek (ha egyáltalán felbukkannak) vagy azonnal eloldalaznak mellettem, vagy, ha már szinte megfogom a karjukat, valamit motyognak, s már nem is látom őket. Ha válaszolnak is, zavarosan, kétértelműen, makogva, így aztán válaszuktól nem leszek okosabb. Ilyeneket mondanak: meglátjuk, hát igen, ki tudja, feltétlenül! De leggyakrabban valami olyasmit mondanak, amiből arra lehetne következtetni, hogy ők már mindent megértettek, hogy föltárták a teljes igazságot. És ez a mondat így hangzik: Hát, ilyen az élet. Ha létezik olyasmi, amit nemzeti géniusznak nevezünk, akkor az orosz nemzet géniusza többek között éppen ebben a mondásban jut kifejezésre. Hát, ilyen az élet! Sok mindent megért az, aki belegondol e szavak értelmébe. Dehát én ennél valamivel többet szeretnék megtudni. Képtelenség. Körülöttem pusztaság, felégetett föld, falak. Tudom, miért: külföldi vagyok. A külföldi jövevény vegyes érzéseket ébreszt. Először is kíváncsiságot (ezt el kell fojtani), aztán irigykedést (a külföldinek mindig jobb, elég ránézni az öltözékére), de mindenekelőtt félelmet ébreszt. Ennek a rendszernek az egyik tartóoszlopa a világtól való elszigetelés, a külföldi pedig pusztán a ténnyel, hogy létezik, aláássa ezt a tartóoszlopot. Sztálin külföldivel való kapcsolattartásért öt, tíz évnyi lágert adatott, de gyakran főbelö- vés volt a büntetés, nincs hát mit csodálkoznunk azon, hogy az emberek úgy félnek a külfölditől, mint a tűztől. Én is kibitkában utazom, éppen csak az enyém összehasonlíthatatlanul komfortosabb, mint Kopec generálisé volt. És nem ítéltek száműzetésre. De az elszigetelés alapelve ugyanaz. Hangsúlyozni kell, hogy én itt idegen vagyok,^ másmilyen, betolakodó, nemkívánatos személy, hogy csak bajnak jöttem ide. És ez még a legjobb eset! Mert hiszen a külföldi, az még veszélyesebb dolog - diverzáns és kém! Mit bámul úgy kifelé azon az ablakon, mit akar látni? Semmit sem fog látni! A transzszibériai vasút egész hosszában mindent eltakarítottak, ami egy kém figyelmét fölkelthetné. A vonat mintha műanyag alagútban vágtatna - mindenütt csupasz falak: az éjszaka falai, a hó falai. Es miért kérdezősködik annyit ez az idegen? Miért érdekli őt ez a dolog? Minek azt neki tudni? Jegyzetelt? Jegyzetelt. Mit jegyzetelt? Mindent? Hol tartja a feljegyzéseit? Állandóan magánál? Az nem jó! Mit kérdezett? Hogy messze van-e még Sima. Sima? Hiszen ott nem is állunk meg. Hát, ez az. De kérdezte. És maga mit válaszolt? Én? Én semmit. Hogyhogy semmit? Valamit csak válaszolt? Azt mondtam, hogy messze van. Nem jó! Azt kellett volna mondani, hogy már elhagytuk Simát, akkor megtévesztette volna őt! Ez az! Jobb kikerülni a kérdéseket, mert az ember nem tudja, mit válaszoljon. Könnyen mondhat valami ostobaságot. Van valami az emberben, hogy nehezen találja el a jó választ. Az a legrosszabb, hogy aki találkozott egy külföldivel, és szót váltott vele, az már gyanús, már megbélyegzett ember. Úgy kell élni, úgy kell járni a városban, az utcán, a vonatfolyosókon, hogy ezt elkerüljük, hogy ne hozzunk bajt a fejünkre. Cseljabinszk - Kazany Egyre közelebb az öreg, igazi Oroszországhoz, bár Moszkváig még jókora utat kell megtenni. „út sehol, csak szörnyűséges hegyek és szurdokok”. 39
