Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Ryszard Kapuscinksi: A Birodalom (Transzibériai vasút 1958) - Fordította: Szenyán Erzsébet
a mondás pedig így szól: Örülj a mai napnak, mert olyan jó dolgod, mint ma, soha többé nem lesz! Végül a harmadik csoportba azok tartoznak, akiknek szemében minden, amit tapasztalnak mindenek előtt érdekes, különös, valószínűtlen, akik ezt a más, eleddig ismeretlen világot megismerni, feltárni, felfedezni szeretnék. Ezeknek sikerül türelemmel felvértezniök magukat, sikerül megőrizniök egy bizonyos távolságot (de nem gőgöt), s nyugodt, figyelmes, józan szemmel tekinthetnek erre a világra. Ez a háromféle magatartás jellemzi azokat a külföldieket, akik kapcsolatba kerültek a Birodalommal. Csita - Ulan- Üde Bámulok kifelé a vágtató vonat ablakából — Szibéria, hát így néz ki Szibéria! Hétéves koromban hallottam ezt a szót először. Az utcabeli szigorú anyák így figyelmeztettek minket: — Gyerekek, legyetek jók, mert elvisznek benneteket Szi- bírbe! (Oroszul mondták, Szibír, mert ez félelmetesebben, apokaliptikusabban hangzott.) A lágyabb szivű anyáik felháborodtak: — Hogy lehet így ijesztgetni a gyerekeket! Tulajdonképpen lehetetlen volt Szibériát elképzelnünk. Egyszer aztán egyik osztálytársam mutatott egy könyvet, benne egy rajzot: sűrű hóviharban rongyos, meggörnyedt emberek haladtak oszlopban. Kezükön és lábukon vasgolyóban végződő, nehéz láncot viseltek, a golyókat maguk mögött húzták a földön. Szibéria a maga baljós, kegyetlen formájában: havas, jeges térség+diktatúra. Sok országban vannak jégborította területek, az év nagyobb részében fagybilincsbe vert, halott vidékek. Ilyenek például Kanada hatalmas térségei, ilyen a dán Grönland vagy az amerikai Alaszka. Mégsem jut eszünkbe, hogy a gyerekeket így rémisztgessük: — mossál kezet, mert Kanadába száműznek! Vagy: — játsszál szépen azzal a kislánnyal, mert elhurcolnak Amerikába! Ezekben az országokban egyszerűen nincs diktatúra, senki sem bilincsel meg senkit, nem zár lágerekbe, nem küld senkit sem kényszermunkára a biztos fagyhalálba. Itt az embernek egyetlen ellensége van — a hideg. Szibériában viszont három is — a hideg, az éhség és a fegyveres erőszak. 1842-ben Párizsban Adam Mickiewicz előadást tartott a College de France-ban Kopec generális emlékiratairól. Kopec generális Kosciuszko oldalán harcolt Maci- ejowice alatt, az oroszok ott ejtették foglyul, s száműzték őt Szibériába. Mintegy tízezer kilométeren át vitték Oroszország és Szibéria úttalan útjain — egészen Kamcsatkáig. Igazi pokoljárás volt ez az út. Amint a generális írja, olyan kibitkában vitték őt, „amely koffert formázott, kívülről bőrök fedték, belülről vaslemezzel volt kiverve, s csak egy kis ablaka volt oldalt, azon adtak be vizet és némi élelmet”. „Ebben a kofferban — írta tovább Kopec—nem volt ülőalkalmatosság, s minthogy sebeimből még nem gyógyultam föl, adtak egy szalmával teli zsákot, és titkos fogoly titulust kaptam, ami is azt jelentette, hogy csupán számom volt, nevem nem. Náluk az ilyen fogoly a legnagyobb bűnözőnek tartatik, akivel a legszigorúbb büntetés terhe mellett senki sem társaloghat, nem tudhatja meg nevét, sem elítéltetése okát”. A generális a kibitkában, amely olyan volt, mint egy lezárt fedelű koporsó, csak a hangok alapján sejthette, hol járnak. Ha kövezeten csattogtak a lovak, gondolta, 35
