Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Kautzky Norbert: Indulási oldal (regényrészlet)

De van, két (kettő), feltehetően méltóságos öregúr meg az öreghölgy. A személygépkocsi padlóján. Halk rémüldözés. Mindhárman lepotyogtak az ülésről. Majdhogy észrevétlenül. Ismét víz kell. De az iható vagy ihatatlan nedű hiányzik. G. G. a pulzust tapogatja. Mindegyiküknél. Mint a lelőtt madár, összevissza verdes. Szívgörcs, vagy afféle. Orvos is kell. De az sincs. Másoknak, másfelé szolgál. Nemre, fajra való legszigorúbb tekintet nélkül. Tudja, de nem teheti. Tekintettel a tekintendők egyre átláthatatlanabb szövevényére. A szövődmény, tudniillik, életveszélyes. A „doktorrá avatom” ünnepi szertartása, fehér kesztyűben. Az eskü, a filmhíradó kamerái előtt. A kettészelt ország és világ felsóhajthat. Fiaink és leányaink az egészség(ügy) szolgálatában. Nincs mitől félni. Ez a hosszú élet titka.

Gondolatátcsoportosítás; vödör, kút a katonákkal, tűnjön el, vonuljon vissza. A Nitromint előkerül, a nyelv alá helyezendő. G. G. manualitása azt a bizonyos valamit éri. Az itt és most kimondhatatlant. A „tessék vigyázni”-val mégis sikerül. Az öreghölgy megnyugszik. A fiatalasszony átöleli a hasát, és sír. Elviselhetőbb, mintha egy korty vízért könyörögne. A sírókórus, hangzavar. Vezényelhetné a kesergőt. De ez a dalárda nem igényli. Önmagukat siratják.

G. G. fejében forog a kerék. Alattuk megáll. Meddig? Valameddig. De ez sem biztos. Ezeknél a bizonytalan a legbiztosabb. Az idegenség érzésétől megszabadul. Lélekmenekítő szívgyógyszer. Különb a Nitromintnál.

A vörös köd, az agytekervényein, vasfüggöny. Valakik leeresztették. Eltünteti a díszleteket. A nézőtéren nyugtalan nézők. Értük teszi azt, amit tesz.

Máris (be)indul. A kijáratot bezárták. A kilincs a bilincsük. Különös karperec. Ökölháború; ütlegeli. Majd spiccel belerúg. A rugdalózás sportszerűtlen. De nem hatástalan.

Az odakintiek, végre, meghallják.

A rendőr, a rendbontót, akkurátusán szemrevételezi. Alulról fölfelé tekingetve. Némileg, a háta mögé is. Az előrenyomulást, a háttérből, bizonyára biztosítják. A jobb lábával rádől a legalsó falépcsőre. Nyilván az a jobbik.

Dobókockaarc, nem tudni, melyik szám van felül. Ha nekik a nyerő, nagyon észnél kell lennie. Ha a vesztes, mindannyiuk hitét elveszíti. Megbízás nélkül játszik.

A rendőr jövöget, ballag fölfelé. Mutatja, ki az úr. Mindenki láthatja, akit annyira érdekel. Vannak néhányan. A rendőri intézkedést, azt megtesszük. Ki imígy, ki meg amúgy. Aztán majd eldől, valamerre. Az mindig bekövetkezik. A hétszentség, az nem nyolc. Ezeknek se, másoknak se. Ez szentigaz.

A „foglárkulcs”; a foga közül eregeti a szót, mint dohányos a füstöt; könnyedén nyitja a zárat. A vasutasoktól rekvirálhatták.

Az eljárással megbízott rendőr belép az előtérbe. A rendbontójuk, a grófocs- ka vagy báróivadék, nem hátrál, nagyon belelendült. Ha járatosabb lenne köztük, megmondhatná, kiféle. Ezt a langaléta fiatalurat le kell csillapítani.

— Ne dörömböljön, az Úristenit magának! - mondja, de az iigazi harag hiányzik a beszédéből.-Vizet hozzon, a mesére nem vagyok kíváncsi, - válaszolja G. G., gorombán. - Három szívbetegünk van, és egy állapotos fiatalasszony. Víz nélkül a hőség döglesztő.

A rendőr a mutatóujját a szájára teszi.

19