Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Beke György: Korunk Galéria, Kolozsvár (Beszélgetés Kántor Lajossal)
az alkalmakra átjövő Boér Ferencet, Banner Zoltánt, Héjjá Sándort, Senkálszky Endrét. Kiváló zenészeink ugyancsak szívesen tettek eleget a meghívásainknak. A hegedűsök közül például Ruha István, Ágoston András, Balogh Ferenc, Márkos Albert, a fiatal Kosztin István, a zongorista Búzás Pál, Weiss Ferdinánd, az énekes Barabás Kasler Magda, Kriza Ágnes, a csellista Ilse László-Herbert, aztán Könczei Árpádék népi együttese, meg a Consort, utóbbi régi erdélyi muzsikával. Mennyi volt a honoráriumuk? A nagyon lelkes közönség tapsa. Ruha István többször elmondta, hgoy kevés helyen érzi olyan jól magát, mint a Korunknál. Ritkán ugyan, de előfordult, hogy egy-egy grafikus, kerámikus megajándékozta a szavaiét, a zenészt egy levonattal, tányérral. Az igazi fizetség azonban nem ez volt.- Ez talán nemcsak a Korunk Galéria történetében példás, hanem egész elüzletie- sedett szellemi életünkben... Az előtted levő lista szerint, kit szavaltak, kit játszottak legtöbbet a Korunk Galéria megnyitóin költőink, zeneszerzőink közül?- Ha összeadnánk az elmondott, eljátszott műveket, a költők között alighanem Kányádi Sándor és Szilágyi Domokos vezetne, a zeneszerzők között toronymagasan állna Bartók Béla és Kodály Zoltán.- Miként lehet egy ilyen rangos, hagyományos művészi fórumot elsorvasztani, megszüntetni?- Sorozatos akadályokkal. Ha jól visszagondolok, ez a folyamat úgy két-három éve kezdődött el, mikor kis, kinyomtatott katalógusaink szövegének és képanyagának ellenőrzésekor a megyei „illetékesek” különféle szempontokat, tanácsokat kezdtek adni. Ugyanis az említett könyveinken kívül rendszeresen megjelentettük a kiállítások katalógusait, kicsi füzetkékben. A megyei „illetékesek” előbb csak egyik-másik reprodukálni szánt képet ítélték érthetetlennek, túl modemnek s így nem engedélyezték a kinyomtatását. Aztán egy bizonyos elvtárs, Leontin Stoica föltette a kérdést: miért kell nekünk máshonnan, vagyis más városokból kiállítókat hozni, mikor van itt nekünk elég művészünk? Ha jól emlékszem, valamelyik székelyföldi, igen, pontosan a baróti festőművész, Bodosi Dániel kapcsán fogalmazták meg ezt a kifogást. Később a szövegek ellenőrzése sem ment simán, sőt kimondatott: kinyomtatásukhoz bukaresti ellenőrzés is szükséges. Ekkor abbahagytuk a katalógusok nyomtatását, illetve a más megyékből érkező kiállítók maguk hozták a katalógusukat, ha ugyan sikerült az ottani „illetékesekkel” engedélyeztetniük. Talán 1985-ben bevezették, illetve szigorúan megkövetelték a hivatalos zsüriztetést, pontosabban az „ideológiai bizottság” előzetes véleménymondását. Még a művész budapesti halála utáni hetekben nem tarthattuk meg a tervezett Szervátiusz Jenő-emlékkiállítást, vagyis második Szervátiusz-tárlatunkat, mert a megyei „illetékesek” úgy vélték, hogy nem a mi feladatunk, hanem a múzeumoké retrospektívek rendezése. Telefonáltam Bukarestbe, a minisztériumba, majd a bukaresti központi művészeti múzeum igazgatóságára, de sehol nem tudtak ilyen intézkedésről. A megyei művelődési bizottság azonban ennek ellenére sem engedte meg a magángyűjteményekben található Szervátiusz Jenő-szobrok és féldombor- művek bemutatását a Korunk Galériában. A konfliktusok mintha elsimulni látszottak volna. Aztán jött 1986 máciusában a műsorok előzetes „ellenőrzésének” igénye, ennek elmulasztása miatt pedig — a leállításuk. Mint említettem, a Galéria 249. kiállítását művészi műsor nélkül nyitottuk meg. Csendben álltam a kiállító Bertha Árpád mellett, kérésemre a szerkesztőség nevében Csép Sándor mondott néhány szót, majd Murádin Jenő beszélt a grafikáról. A 250. kiállításunk nem nyílhatott meg, mindössze néhány kép látható - egyelőre? — az összegyűlt anyagból. Döntés föntről azóta sincs, pedig közel egy hónap telt el a leállítás óta. Valahogy így történt, ha kielégít a válasz... 83
