Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Beke György: Korunk Galéria, Kolozsvár (Beszélgetés Kántor Lajossal)
a mi sikerünkön felbuzdulva kezdődött 1986-ban náluk is a „képzőművészeti profil” kiegészítése a megnyitókon „irodalmi profillal”, egy-egy költő bemutatásával. Kezdődtek pedig akkor, mikor a Korunk Galériában már szünetelniük kellett az irodalmi, verses, sőt a zenei műsoroknak is.-A Korunk Galéria „turnézott” is egy ízben, Székelyudvarhelyen. Milyen volt az ottani fogadtatásotok ? És miért maradt abba a kezdeményezés? —Az volt az elképzelésünk, hogy az író-olvasó, illetve a szerkesztő-olvasó találkozóinkat összekötjük egy-egy „vidéki” Korunk Galéria-bemutatkozással. Ennek akkoriban elsősorban szervezési akadályai voltak (terem, felvigyázás, szállítás stb.), de így is akadt egy-két ilyen rendezvényünk. Például a bukaresti Petőfi Házban, ahol a Korunk-találkozó idejére Bencsik János rakta fel grafikáit a falakra. A székelyudvarhelyi példa más jellegű. A székely városban a képtáralapításban segítettünk, ott helyeztük letétbe, a képtáron belül, de külön teremben az állandó Korunk Galériát, vagyis a nekünk ajándékozott műveket. Az avatás napja életem egyik legszebb, felejthetetlen pillanata volt. Mintegy 400 ember gyűlt össze, alig volt annyi hely, hogy a tömegben a papírt felemeljem, ugyanis előre leírtam a szöveget. Ennyi érdeklődőre és ilyen forró, torokszorítóan bensőséges fogadtatásra nem számítottam. Megnyitó szavaim megjelentek az Utunkban, legutóbb Cseke Péter idézte őket könyvében. Ekkor éreztem meg a „visszajelzést”, azt a szeretetet, ragaszkodást, amiért érdemes volt annyit vesződni, dolgozni. Úgy terveztük, hogy évről évre, az őszi múzeumi hét keretében ünnepélyesen adjuk át az udvarhelyi közönségnek az elmúlt évben begyűlt új anyagot, talán kétszer került sor erre, aztán ezek az alkalmak is megszűntek. Meg kellett szűnniük. De az ajándékozás nem szűnt meg...- Kialakult-e Kolozsváron állandó közönség, amelyik várta és igényelte ezeket a megnyitókat és művészi műsorokat? — Bátran beszélhetünk törzsközönségről. Az átlagos néző-hallgató úgy száz fő lehetett, de nem egyszer háromszázan is eljöttek. Szombat délelőttönként tartottuk a megnyitókat. Összetételét tekintve érdekes következtetéseket vonhatnánk le a közönségünkről. Sokáig nehezményeztük, hogy kevés a fiatal, újabban javult a helyzet, bár számosán — éppen a fiatalok — idegenkedtek az ünnepélyes alkalmaktól, így a megnyitóinktól is. Én mindenesetre a Korunk Galéria közönségéhez számítottam azokat a diákokat is, akik Kolozsvárról vagy Erdély más városaiból, olykor falvakból is, tanáraik vezetésével jutottak el hozzánk. Hiszem, hogy e sok száz vagy ezer látogatóból akadt nem egy, aki később már „magától” is eljött.- Mikor és miként alakult ki az a kivédő gyakorlat, amelyről többször tettél említést: a megnyitók összekapcsolása versmondcissal, zeneszámok előadásával? Kik voltak az emlékezetesebb művész vendégeitek? És megkérdezem, noha jól tudom a választ: mennyi honorárium járt a művészeknek ezekért a fellépésekért? — Nem pontosan elgondolt terv szerint alakult ki a megnyitók „színesítésének” gyakorlata. Az utólagosan készült listán úgy szerepel, hogy 1976. január 10-én, Szervátiusz Jenő kiállításának megnyitóján hangzott fel először zeneszám a Korunk Galériában: a Pro Camera együttes Terényi vonósnégyesét adta elő, utána következtek Ilse Herberték - a Collegium Musicum Academicum —, Barabás Kasler Magda és Panek Kati népdalokkal, Ágoston Andrásék, Márkos Alberték kvartettje, Ruha István hegedűszáma. Előadóművész vendégünk már előbb is volt, Gy. Szabó Béla 1975. december 15-i megnyitóján verset mondott az Állami Magyar Színház két művésze, Balogh Éva és László Gerő. Nem egyszer maguk a költők olvasták fel verseiket, Király László, Lászlófíy Aladár, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc voltak elsők a sorban. A leghűségesebb versmondóink között meg kell említenem Török Katalint, a Szatmárnémetiből, illetve Marosvásárhelyről ezekre 82
