Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Szekér Endre: Márai stílusának varázsa
Szekér Endre Márai stílusának varázsa A stílus nemcsak az ember, a stílus minden. M (Márai) árai műveinek olvasói és kritikusai vallottak az író különös varázsáról, mely szoros kapcsolatban van egyéniségével, vallomásosságával, hangulati hatásával, stílusával. Komlós Aladár nagyra értékelte Márai rendkívüli kifejezőképességét, stílusának frisseségét, ragyogó jelzőit és „szikrázó” mondatait. Szabó Zoltán Márai lírikus alkatát és stílusának festőiségét elemezte. Kassák Lajos észrevette Márai egyedülálló egyéniségét, stílusának „furcsaságait”, Krúdyt és Proustot idéző mondatszerkesztését. B. Nagy László ír „lebilincselő” stílusáról, Bálint György Márai mondatainak új zenéjéről, Lengyel Balázs varázsos hatásáról, Gyergyai Albert tűzijátékszerű rögtönzéseiről stb. A kritikusok csaknem valamennyien megfogalmazták Márai műveinek varázsát, stílusának maradandó élményét. Maga az író is gyakran vallott a stílusról, Buífont idézve, s azzal folytatta, hogy fel kell öltözni az íráshoz, talárt kell öltenie. Úgy, mint a papnak mise előtt. Az írástudó kötelessége a mesterségét komolyan venni, vigyázni a nyelvi eszközök tisztaságára. Mindig tudta, hogy válogatnia kell, a legpontosabb szavakat kell megtalálnia. Renard-ra hivatkozva — fontosnak tartja a mű világosságát, érthetőségét. Ez az író udvariassága. Anatole France kapcsán a jó stílus észlelhetetlensé- géről ír. Másutt pedig Proust fúgáit és szólamait hallgatva a stílus intimitásáról szól. De azt is tudja, hogy nincsenek merev szabályok: olykor talán az a szó kell a mondatba, amelyik laza és nem is olyan pontos. Máshol az alázatos gondolkodás, a „rangos” írás követelményét fogalmazza meg: mindennap el kell dobni valamit, egy szót, egy ismétlést. Eltűnődik egy angol szinonima szótárt olvasva: csak akkor tud szűkszavú lenni, ha nagyon sok szót ismer. Meglepi Arany szókincsének gazdagsága, Thomas Mann csavaros mondatai, Kleist hideglelős, rángatózó stílusa. Kitárul előtte a nyelv gazdagsága, a stílus sokszínűsége. Észreveszi, hogy Kosztolányi barokk versnyelve nem tudja visszaadni a shakespeare-i vihart fordításában. Márai egyszer együtt ír Török Gyula és Karinthy Frigyes prózájáról. Úgy érzi, hogy Török prózája világos, nyugodt - „mintha jégtükörre rajzolna valaki szabályos alakzatokat, késheggyel.” Karinthy prózája pedig fegyelmezetlen, görcsös, hömpölygő, robbanékony, „forró jégtorlasz.” S még egy hasonlatot tesz hozzá: „belső zenéjétől oly ijesztő lendületet kap, mint amilyen egy agyvérzéses roham lehet.” Márai az előbb idézett részlettel a két író stílusát és egyéniségét jellemezte, e kettő összefüggését. Mindig tudta, hogy stílus az ember. Sőt — a stílus nemcsak az ember, a stílus minden. Vallomásos írói alkata, „líraisága” — minden műfajban alapvetően meghatározza műveinek stílusát. Ez a líraiság éppen nem annyira jellemző az életmű sokszor periférikusnak ítélt verseiben. Természetesen legtöbbször a Halotti beszéd című versét idézzük, melyben ősi nyelvemlékünket és Kosztolányi Halotti beszédét egyszerre felidézve fogalmazza meg a hazájától távol levő ember anyanyelvbe 68
