Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Mi volt az ára (Beszélgetés Kiss István népművelővel)
— Nem vállalom magamat... — De Balástya vállal... — Nem, nem, egyáltalán nem. Senkise vállal semmit. Itt beijedtek. Az igazi gondolatok bentrekednek. Az igazi cselekvések csak szándékok, lapuló szándékok. Most olyanfajta politikai béna csönd van, amiben igazán kreatív módon a lakosság nem tud belekapaszkodni, nem tud hozzáfogni önmaga fölépítéséhez. Nem tudja megteremteni a működő, helyi társadalmat. — Nem azért, mert a Kiss Istvánok fogták magukat és hátat fordítottak az életművüknek, és kivonultak a társadalomból'? — Lehetséges, de én már nem vagyok abban a szellemi, fizikai helyzetben, hogy azokat az ökölcsapásokat, vagy ha tetszik, ágyúlövéseket, amit kaptam, hogy azt még elbírjam. Ebben a buliban, ahol egymás méltóságát semmibe veszik a politikában, ahol gyilkos öldöklés, fenyegetés folyik akár fizikailag is — a kisgazdák fönn csinálják a cirkuszt - ilyenfajta szerepre, politikai szerepvállalásra már nem vagyok hajlandó, és képes. Az ellenzékiségem most is éppen úgy, gyakorlatilag tökéletesen ugyanúgy működik, hogy a szart most is szarnak nevezem, az aranyat most is aranynak, a tisztaságot tisztaságnak, a gazemberséget gazemberségnek. És egészen mindegy, hogy milyen színezetű vagy zászló alatt találom meg ezeket az értékeket vagy értéktelenségeket. Nem akarok gondolkozni. — Te hazudsz önmagodnak, hogy nincs ilyen típusú emberekre szüksége egy faluközösségnek. — Nincs. Megkerestek volna. Hadd mondjam el akkor, hogy értsd, hogy miről van szó. A kisgazdák nagyon erős hangon nekiestek a 28 éves mérnöknek, a 29 éves pedagógusnak, hogy a ti bűnötök, értelmiségieké ez a 40 év. Hát, pici úttörőgyerekek voltak. Miben felelős ez a két nyomorult? Miben? Hát, semmiben. Tehát, az értelmiségi ellenesség, a kultúraellen esség, országosan is. Aki kéjjel hagyja veszni a kultúra ügyét, aki fölhúzza a vállait, hogy uraim, nincs pénz. Nem tudja, hogy akár a tömegtájékoztatás, akár a kultúra, magasabbrendű-rangú dolog, mint a politika. Ilyen ellenfeleket a bolsik se bírtak ki. Én nem voltam másként gondolkodó, csak gondolkodó. De ez is sokba került. Ez is rettenetes volt. A Panorámát nem tudom megnézni. A parlamenti közvetítéseket csak azokért a cirkuszokért, szórakozásképpen. Nem azért, hogy politikailag fontos számomra. Én a baloldal és a Fidesz megerősödését várom a választáson. Nem beszéltünk a baloldalról. — Azt mondod, várod. Ezzel kigolyóztad legalább félórás önmagodat... — Kikacsintok én azért a társadalomra, nehogy azt hidd, hogy ez egyfajta buta bezárkózás, szó nincs róla. Olvasom az újságot. De az aktív szereplést nem vállalom. Tehát figyelem, és örülök, ha elintéz valamit, ha sínre tesz valamit, ha jól csinálja a dolgát. Szó nincs tehát egyfajta előítéletről bennem. De azt gondolom, hogy az egész társadalom ügye, tehát minden szférája a társadalomnak elmozdulni csak akkor tud, ha ez a váltás megtörténik, és az egyik az egyiket hangsúlyozva, a másik a másikat hangsúlyozva 15-20 év távlatában azért kikerekít egy működőképes társadalmi modellt. Megvédem magam ebben a csigaházban, és ennek a csigaháznak a széle az a kerítés, aminek a kapuján bejöttetek; ott ér véget. Itt érzem biztonságban magam. És itt tudom most azt az újfajta fontosságomat működtetni, hogy főzök, hogy a gyerekemet nevelem, hogy segítem a nejemet abban, hogy családfenntartóvá válva, állja a helyét a kapitalista kemény viszonyok között is. Nézd meg a könyvek sokaságát, most készül menedzser-tanfolyamra, könyvtáros. Dehát a fizetésünk az a mínusz háromezer fejenként. Messze a létminimum alatt élünk, ez még nyugdíjasoknak is szörnyű, akik egy szelet kenyérrel, tejjel beérik, de egy aktív 34 éves nőnek egy tizenöt és féléves gyereknek 47
