Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Hegyi Imre - Kovalik Márta: Mi volt az ára (Beszélgetés Kiss István népművelővel)
mást is és engem is nagy szeretettel fogadtak. Tudom, hogy azoknak, akiknek valaha velem beszédjük volt, a kezemet szorították, ügyük volt velem, megéltek velem helyzeteket, azok számon tartanak, azok mélységes tisztelettel, igazi szeretettel gondolnak rám. Ha mégy a faluban, és éppen ilyen emberrel találkozol, akkor csodálatos dolgokat mesél rólam.- Hány éves vagy?- 53 éves vagyok.- Ebből az 53-ból, az a bizonyos negyven, amit gyakran emlegetünk mostanában, a te eszmélésed és férfikorod dele.- Igen. Én átmentem a történelem fejlődésén, a történelem fejlődése átment rajtam. Mit mondjak; nem minden nyom nélkül. Én a jó ügyekért lelkesedtem, a rossz ügyeknek nekimentem. Ilyen egyszerű volt az egész. Fogalmam se volt, hogy az ellenzéki magatartás, amit én csinálok. Imre, ha nekem a kezembe kerül a 70-es években egy szamizdat, ha én ilyen szellemi hatásoknak lettem volna kitéve, valószínű, hogy most is börtönben ülnék. Nem tudtam, hogy itt van ellenzék, én nem tudtam ennek a rendszernek a bűneiről. Nem tudtam! Én nem voltam beavatva. Ilyenekbe aztán különösen nem, tizenéves emberként. Én együtt eszméltem a Kádár-fajta új korszakkal. Akkor én úgy éltem meg, hogy lezártuk ezt az iszonyatosan ronda korszakot. Én akkor 18 éves voltam, negyedikes gimnazista, írtam a verset: „Óriás vagy, hazám ifjúsága.” Vittük a marhákat, félmarhákat, meg disznóhúst föl Pestre október 27-én a Nemzeti Bizottság megbízásából, mi vettük át a vágóhídon, és vittük föl. Hogy az 56 nekem egy olyan fölfokozódott csoda volt. De amikor Makón láttam, hogy az a tetovált kezű kocsmatöltelék áll a dolgok élére; ordít, hogy szabadítsuk ki testvéreinket a börtönből, amikor tudvalevő volt, hogy Makón politikai elítélt véletlenül se volt. Köztörvényesek voltak ott. Hogy testvéred neked a tudod ki... És nem csak én éreztem így. Betörtek a kollégiumba, kiszabadítottak ezek bennünket, hogy menjünk tüntetésre, verjük agyon a polgármestert. A Főtéren visszafordult az egész kollégium. Ezzel már nem lehetett azonosulni. És én akkor a propagandának bedőltem, hogy ellenforradalom volt, mert személyes tapasztalataim is valami ilyesmit..., hogy kezdetben volt egy csoda, és aztán erre rátelepültek ezek a csúnya emberek, ezek a deklaszált elemek; elhihető volt a dolog. Mert, én még most is úgy érzem, hogy az 56-os indulás, az nem a tőkés társadalom restaurációjának a jegyében történt. Az a függetlenség, az oroszok hazatakarítása, és egy társadalmi szabadság létrehozása, politikai elnyomástól való megszabadulás jegyében történt. Nézd, megszűnt a politikai elnyomás, és nem jött létre helyette egy gazdasági elnyomás? Ami még jobban megnyomorít bennünket; a családomat. Létminimum alatt élünk. 25 ezer forint hármunkra a jövedelem. Számold ki: a lakás rezsije, a vízdíjtól az Úristen nyiláig.- Tudod mi erre a tipikus válasz: fizetünk. Megfizetjük a hajdani kölcsönöket, és a vémélküli rendszerváltás árát pengetjük...- Igen. Igen, azt pengetjük. A gyerekem történész akar lenni. Jó képességű. Egy egész más világban él, majd kialakulnak, és helyrebillennek a dolgok. Tudom, hogy működőképes társadalom lesz az eredménye. De most úgy tűnik, hogy nincs meg a föltételrendszere. Egyfelől a politika keresztbeveti a lábát a dolgok előtt, másrészt tőkehiánnyal rendelkezünk, és ebből nem lehet jólétet csinálni. Mert ha az emberek jól élnek, akkor a politika a kártyaparti közbeni beszélgetést fogja jelenteni, és nem a tüntetésen való verekedést a zászlórúddal. Én mondom az igazságomat, s hiszem igazságomat. De azonnal, ha ez lemegy adásba, lehet, sérti valakinek az igazságát. Miért? Én nem akarom őt sérteni. Dühös lesz rám, hogy az anyjaistenit... 45
