Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Bisztray Ádám: Öröklődnek, Anagramma anyámhoz, Levelek Jászfaluból (versek)
Levelek Jászfaluból Ha eljő ideje hallgatásnak, mi lesz énvelem? Csendesség napjai segítenek, fiam! Nem küldök több levelet, futárnak, postakürtnek, tenyeremből felröppent galambnak többé nem hiszek. Sose izennek, rég-volt városban, veres kannavirág sorfalai közt saját utcámban idegen vagyok, s ha nem kell már vénen az úgysincs kegyelem, ős-ügyeik, perpatvar, meghallgatás, kinyújtott kezemnek a másik kéz, hogy éljek méltón, mit tegyek, apám? Semmit, csak hitben várakozz, mint én, magadban csupán itt lehetsz teljes önmagad, ki piros ősztől piros őszig talál munkát fél magyarhold homokján, és újrakezdi, mit elhibázott, mint palatáblán krétával a gyermek. Én mondom, sivatag ez, megcsöknek csemetefáim, hiába metszek, csak az ürmöt növeszti fel negyven nap aszálya. Lesz kút és lesz oázis, legfeljebb te még nem merítesz vedret és nem szüretelsz. Nyelvem itt, e völgyben, kopasz hegy alatt a beszédet elfelejti, korcs komondorait hallgatom, felelnek egymásnak hajnalig, kiszáradt közepén, fenn az eperfa, rám süt a telihold, arcom, fényképed, takaróm tőle fehér, Más a mozdulatlanság, más a félelem, aludj el, fiam, várakozz a hitben, egy este érted eljövök.
