Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Bánszky Pál: A bartóki úton - Korniss Dezső világképe
sát mutatja például 1928-ból a Konstrukció. Három négyzet című képe.) Fotómontázsokat, geometrikus kompozíciókat is készített, addig szokatlan anyagokat, pl. újságkivágásokat, homokot használt a képfelület építéséhez, tagja lett progresszív festőcsoportnak, s ugyanakkor, mint Németh Lajos írja: „Komiss Dezső és az ő inspirációjára Vajda Lajos a bartóki program nyomán a helyi népi tradíció emlékeinek képzőművészeti metamorfózisát kereste.”2 De őt „nem a partikuláris etnikai anyag érdekli, nem a »csak magyar«, hanem az, ami ebből a művészi forma abszolút érvényességében egyetemessé válhat.” — állapítja meg Hegyi Lóránd3. Már a húszas évek második felétől foglalkozott néprajzi tárgyak gyűjtésével. Szentendrei korszakaiban - 1933-1937-ig és 1945-1950-ig - a népművészeti indíttatású képek váltak művészetének jellemző vonulatává. Az első etnikai motívumra épülő képei: Bölcső (1933), a Szentendrei motívum III (Citerás csendélet) című olajkép. Társadalmi, szociológiai érzékenységét és művészi szemléletét jól érzékelteti az 1934-ben készült Csendélet tányérral és hagymával c. festménye, amely a kortárs képzőművészet modell értékű csendélettípusává vált. A bartóki program követése szempontjából különösen jellemzőek közvetlenül a második világháború után született festményei közül az 1946. évi Kántálás és az 1948-ban készült Tücsöklakodalom c. munkái. A Kántálók egyszerre emlékeztet bennünket a népdalok és a népmesék világára, a mitológiai hármasság festői újrafogalmazására és Picasso: Három muzsikus c. festményeire. Keserű Katalin írja a festményről: „...geometrikus népművészeti motívumok jelennek meg, s így mint konstruktivista képmotívumok kompozíciós meghatározói lehetnek egy konstruktivista képnek... Mintha a figurák faragások lennének, mintha a figura faragott maszkot mondhatna elődjének, mégpedig az erősen tagolt, geometrikus alapformák szerint mintázott, ősi eredetű népművészeti alkotások közül valót.”4 A Tücsöklakodalom a háború befejezését követően, 1948-ban keletkezett. Az 1945-1950 közötti „konstruktív-szürrealista” korszaka összegző művének tekinthetjük. 120x300 cm-es méretű fekvőkép. Jellegzetes kornissi kompozíció. A kép vízszintes tengely mentén alsó szürke és felső világoskék mezőre van osztva aranymetszet arányban. A horizontális tengelyt három vertikális fő motívum tagolja, bal oldalon a „dudás”, jobb oldalon a „furulyás” alakjával. Figurális, félfigurális és absztrakt formák sajátos együtteséből épül fel ez a kép. „A korábbi képeken megjelenő groteszk, olykor ijesztő és kegyetlen, máskor játékos és bizarr lények itt megnőnek, antropomorfizálódnak, s mint e különös tér szereplői, egyenrangúvá válnak a korábbi architektonikus motívumokkal — írja Hegyi Lóránd. Mozgásuk ritmusa — mely a lakodalom állatseregletének táncában derűsen, feloldódva jelentkezik — mély disszonancia kifejezése, mely a kép egészében mégis harmonikus megoldást — ha úgy tetszik: lezárást - nyer. így alkot érvényes szintézist a tiszta, precízen lehatárolt, árnyalatban és kemény színfoltokból Allegro barbaro 94
