Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Tusnády László: A Toldi és a néprajz

A cseh bajvívóhoz a budai partra;

Vérszín a cseh tolla, fölcseréli vele:

A bajra hívásnak volt e dolog jele. ”

A fenti három szín fontos jelentést hordoz mind az ősi török eposzokban, mind „A csúnya szaracén lány” (Három narancs szerelmese) című olasz népmesében: a fehér a nász előtti ártatlanságot, tisztaságot, a piros a nászt, a termékenységet, a fekete a halált jelenti. Ez a három szín a Toldiban oly fontos helyen van, hogy korántsem tekinthetjük merő véletlennek. A tollhoz kapcsolódó ,,dolog”-szokás a bajvívás jele. Maga a költő fűzi ezt a magyarázatot a jelenethez, de ez a világért sem cáfolja azt, hogy a három színnek a vers mély rétegében van igen fontos jelentése, hiszen maga az esemény is az élet és a halál jegyében történik.

Különös Toldi fehér színe: liliom volta és sámsoni természete egyesül benne. A költő csak az akkori ifjúi állapotot jellemezte-e, vagy ez a szín az egész ember későbbi sorsát előlegezi? Tudjuk, hogy Arany maga vallott arról, hogy ennek az első résznek a zárása mennyire zavarta a „Toldi szereiméinek a megalkotásában. Am ezt az utóbbit erőnek erejével kényszerítették ki belőle. Viszont az első részben főhősének oly emberi teljességét élte át, hogy annak minden porcikáját, lelkének minden rezdülését ismerte: s ezen az alapon villantotta fel főhőse további életét. Mintegy tudat alatt ennek a látása lappang Toldi György gúnyolódásának a mélyén — legalábbis ezt gyaníthatjuk...

A IV. ének 3. versszakában szerepel az a gyönyörű kép, amely azt örökíti meg, hogy az éj felette ponyvából vont sátrat:

„Mígnem a sötét éj szárnya alá vette S fekete ponyvából sátort vont felette.”

A honfoglalás előtt (és később is egy darabig) őseink otthona a sátor volt. A sátorban a hit a kinti kozmikus rendet is meglátta: a családi élet teljességét is jelentette. Erre csodálkoztak rá eleink, ha ezt a kedvelt formát a természetben is meglátták. így adták a Sátor-hegy nevet. Maga a szó ősi török kapcsolatokat árul el, a mai oszmán-törökben cadir (csadir) alakban ismerik, s ebbe a szemléletbe illik bele az anayurt (anyaország, haza) szó is. A sátor egyszerre fejezte ki azt, hogy az ember otthon van a világban, s a világ jelen van az otthonában.

Az ősi hitvilág elemei tündökölnek fel a veszély vagy a halál leírásában:

„Gyászba borult mostan csillaga fiának:...” (IV. ének, 21. versszak)

Népi szemléletre utal az, hogy a farkas megölésekor páráról van szó: „bennszorult a pára” (V. ének, 9. versszak). A pára valójában a levegő képzetét idézi, de ez eleve a lélekkel függ össze. Valamivel korábban láthatjuk, hogy Toldi kedvesen simogatja a farkaskölyköket, tehát az ember és természet ősi, boldog együttlété- nek a világa él benne.

Ősi hit emlékét őrzi a hazajáró lélekre való utalás:

„ Jóllehet, hogy éjjel járok, mint a lélek,

De ha nappal jőnék, tudja, megölnének.”

(VI. ének, 9. versszak)

Rendkívül mély, általános, de egyben ősi magyar felfogás alapján állapítja meg Arany János, hogy a halottnak nem fáj a halál; nem fáj, mert már a másvilágban van. (III. ének, 8. versszak.)

74