Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Nagy Olga: A szerelem: kozmikus létélmény

Más példa ugyanonnan: „Az archaikus mitológiákban találunk olyan elbeszéléseket, melyek szerint az állatok és a növények, az égitestek és a természet más objektumai egy megölt „ősszülő” testéből lesznek.” (260) (Aláhúzás tőlem, N. O.)

Vagy: „A skandináv mitológiában az istenek a megölt Ymir óriási testéből teremtik meg a világot: húsából lesz a föld, koponyájából az ég, csontjaiból a hegyek, véréből a tengerek.” (261)

b) A következőkben példáimat egy 1982-ben Budapesten megtartott tudomány- közi konferencia előadásaiból merítem, melyek később két kötetben jelentek meg.2

A szerzők a szerelem, a szexualitás jelenségét, az ehhez való viszonyulást az évezredeken átszáguldva az ősközösségek, illetve az antikvitás szerelmi költészetével kapcsolatosan is, sokoldalúan, a maguk komplexitásában járják körül.

Mindjárt az elején hadd szögezzük le, hogy - az alábbi — törzsi közösségek kultúrájából vett példák egyaránt érzékeltetik a szerelemnek egy megszépített, költészetbe hajló ágát, miként a nemiségnek egy nagyon is nyílt, minden eufemizá- lás nélkül való megnyilatkozását. E kettő — miként az antikvitás szerelmi költészete is megerősíti — mindig együttjár. Valójában a kettő között nincs lényegi különbség!

Tallózzunk tehát az említett példákból, melyeket a szerelemről szóló „enciklopédiának” is nevezhetnénk.

Bodrogi Tibor idéz a mikronéziai szerelmi költészetből.3

A szerelmes nő így énekel: „Virágokkal fedjük be magunkat / a wut fa / és a koraku virágjával.” A Salamon-szigetekhez tartozó búin szerelmi költészetben pedig amikor a „virágzó fát” megidézi, akkor a szerelmesét virágzó fának nevezi: „Üzenem a virágzó fának, / jöjjön el újra, / feküdjünk a szerelemrejtő lombfedél alá... (126)

Hadd jegyezzem meg, hogy a szerelem költészetében máig a virág, a fa, a kert a szerelem metaforái, szintén egyfajta kozmikus egységről árulkodnak. Még inkább arról árulkodik az a Salamon-szigetekről származó szerelmes ének, amely a női nemi szerv eufemizálását ilyen képi módon fejezi ki: „Amit kötőd alatt rejtegetsz: / hold az égen, / mindent hatalmasan bevilágít...” (125)

Nagy Ilona olyan aetológiai eredetmondákat idéz,4 amelyek a szexuális viselkedéssel, a nemi szervekkel kapcsolatosak. Röhrich után utal bizonyos afrikai mesékre, melyek „olyan kultúrát idéznek, amely a testiséget igen szabadon vállalja, és ezek Röhrich szerint a kozmogónia, antropológia, aetológiai, a teremtés köréből való mesék és mondák.”

Ezek az eredetmondák azt is példázzák — mutat rá ugyancsak Nagy Ilona —, hogy minden teremtmény a „nemek egyesüléséből támadt.” (68) (Kiemelés tőlem, N. O.)

Ugyancsak Nagy Ilona Röhrichre utalva említ groteszk afrikai meséket, amelyek a férfi óriási nemi szervéről szólnak. Ezek Röhrich szerint ősidők mítoszaival tartanak rokonságot. Egy nyugat-szudáni mese szerint a hősnek akkora nemi szerve volt, hogy hét szamár volt elé befogva, s azok húzták. Az asszony pedig, akit teherbe ejtett, valamennyi emberfajta szülőanyja lett. (Kiemelés tőlem, N. O.)

(A későbbiekben idézek majd a fentivel majdnem azonos népmeséi motívumot, amely jól szemlélteti, hogy itt egy egyetemes örökségről van szó. Vagy talán inkább a természeti törvény majdnem azonos megnyilatkozásáról?)

Tallózzunk ezek után az antik költészet gyöngyszemei közül!

c) A szerelem kertjében című kötet szerzőpárosa bevezetőjében megállapítja: „Az erotikus ábrázolások olyan egységes szimbólumrendszert tükröznek, amely szövegemlékekben és képi megfogalmazásokban azonos motívumokat használ.”

Kezdjük a példát Komoróczy Gézával, aki az időszámításunk előtti 21. századig visszavezethető mezopotámiai „szent nász” költészetéből idéz sorokat.6 E gyönyö61