Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Nyolcvan éve született Weöres Sándor - Legenda Weöres Sándorról (Összeállította Albert Zsuzsa)

egyeztem bele. Nem, akármi pénzért, és hogyha zsákba töltik az aranyat — nem töltötték, de ha töltötték volna - akkor sem. Rengeteg dallamot hoztak, hogy arra csináljon prozódiailag jó, mindenféle szöveget, hogy a traktoros mit csinál, mit nem csinál, és a traktoros lány hogy segít neki ebben-abban stb. Én azt mondtam, hogy ezt nem!

Csorba Gy.: Történt, hogy elmentünk Szicíliába 1948-ban azért, mert a Risorgimento századik évfordulója 1948-ban volt. Ezt úgy tudtuk megtenni, hogy az olasz állam adott nekünk ingyen jegyet. Csodálatos társaság volt a mienk, mi voltunk az „artisti ungheresi”, a magyar művészek. A mi tiszteletünkre az ottani nőszövetség adott egy uzsonnát, tánccal egybekötve. A védnöke ennek egy ottani hercegnő volt. Akkor egyik nap azt hallottuk Árnytól, hogy Sándor eltűnt. Nem ment haza éjjel sem, eltűnt. Olaszul nem tudott, mert Sanyi csak egy szót tudott, de azt is úgy tudta például, hogy ha valakinek nekiütközött az ember, akkor azt kellett mondania, hogy „scusi”, tehát „bocsánat”, ha az ember keresztül akart menni egy elfoglalt helyen, akkor azt kellett mondani, hogy „permesso”, tehát „szabad”. Sanyi pont fordítva mondta, és mikor valakit hátbavágott, akkor azt mondta neki „permesso”, de ez nem okozott különös bajt. Mindenesetre eltűnt Sanyi, senki sem tudott róla semmit. Vártunk, vártunk, s valamikor estefelé vagy délután megjelent Sanyi nagyon vidáman, és elmesélte, hogy ót egyszerűen elrabolták az olaszok. Elkezdett velük beszélgetni a maga módján, és aztán látták, hogy ő is szereti az itókát, elvitték magukkal. Egy táraságba keveredett, nem tudta, hogy milyen társaságba, vagy kik azok, hanem velük együtt ivott, és utána kicsit pihent valahol, mondta. Ekkor történt az, hogy azt a híres nyilatkozatot Amy kérte Sanyitól, s amit aláírattak Ferenczy Bénivel és Erzsikével, hogy ezután nem fog bort fogyasztani, berúgni pedig legfeljebb havonta egyszer fog. Mondom, kiállítottak egy papírt, és ezt aláírta Sanyi, két tanúként meg Ferenczy Béni és a felesége.

Domokos M.: Volt az az emlékezetes vita, amit Waldapfel—szeminárium keretében rendeztek az új magyar költészetről, Grandpierre Emil előadása alapján, aholis az egyre hevesebb hangulatú és légkörű vita során fölállt Király István, és elmondta a maga dörgedelmeit és filippikáit, amit azzal a mondattal fejezett be, hogy „Weöres Sándor nem művész, hanem bűvész.” Egyetlen tenyér verődött össze a dermedt csöndben: Kuczka Péteré. Királyban volt annyi lélekjelenlét, hogy oldalt fordulva meghajolt, és kijelentette: „Köszönöm az izolált tetszésnyilvánítást!”

Lator László: Amikor bennünket az Eötvös Kollégiumból kiebrudaltak, Domokos Matyit és engem és Fodor Bandit — azért hármunkat említem, mert együtt laktunk, másokat is kiebrudaltak —, nem volt többet az Eötvös Kollégium könyvtára a kezünk ügyében, vagyis könyvtárat kellett keresni. Az Akadémiai Könyvtár nagyon kellemes hely volt, mert Dunára néző ablakai voltak, nagyon jó meleg volt benne, ami a mi albérleti lakásunkra egyébként nem volt jellemző, és Weöres Sándor ott ült kint az asztalnál, és hogyha én felírtam különféle könyveket, amire szükségem volt, akkor Weöres Sándor trógerolta ki a raktárból, és adta át nekem, és ott beszélgettünk is időnként a szünetekben, vagy pihenésül a folyosón. Én valamiért Goethét emlegettem, és erre Weöres Sándor kígyót-békát kezdett kiabálni erre a filisztercopfos, elviselhetetlen, undorító, tehetségtelen fráterre, aki ráadásul még a zseniális Hölder44