Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Határ Győző: Kisemberek álma

- Tessék? Hogy miért nem maradok otthon?! Hát hogy maradjak otthon, amikor az orvost, a magukét, ha igaz, csak mára eszi ide a fene...?!

Az orvos kitapogatta hagymagumóvá duzzadt hónaljmirigyeit és a fejét csóválta.- Kórházba, de azonnal.

Dán Macready-t ottfogták, lefektették, mentőautón a Vállalat mammutkór- házába szállították. Az ügy kezdett titokzatossá válni (Linda nővérke kérdóleg felvont szemöldökkel nézett a távozó orvosra: mit mondjon a többieknek? Választ nem kapott). Az orvos is vele ment.- Nagyon-de-nagyon rosszul vagyok. Nehezen kapok lélegzetet - suttogta Macready elfulladva. - Nagyon-de-nagyon...- Csitt, csak csendeskén - paskolt a fónővér a fájós jobb kaijára, hogy felordított; spanyolfalat vontak köré és onnan hallgatta félfüllel az izgatott konzíliumot.- Miért nem adtatok neki mindjárt tetanusz-injekciót? Könnyen meglehet, hogy exitál nekem a kés alatt, örülhetünk, hogyha a félkaijával megússza.- Vastüdó?- Gégemetszés?-Amputálás?-Az is. Minden.-Brenda. Négyes terem. Felkészülni. Azonnal műteni.

Dán Macready kiszólt a spanyolfal mögül.- Mit akarnak velem, doktor úr, csak nem vágják le a jobb karomat, mi lesz velem?!- Maga csak legyen nyugodt, kisbarátom. A javát akarjuk.

„Kisbarátom” — nyelte le Dán Macready tehetetlen-keserűn. A kisembert

lekisbarátomozzák, bezzeg a...

Nem sokáig bezzegeskedhetett, beledöfték a tűt - aludt.

Jobb karja híján ébredt fel - onnan tudta, hogy megmondták neki; különben a jobb vállán százmázsás fatörzset érzett, amely odanótt és ő nem tudja letenni.

Gyógyították-zsongították-végkielégítették, a törzslapjára ráírták, hogy gyógyultan és egészségesen távozott, bal kézzel ráügyetlenkedte az elismervényre az aláírását, hogy a zizegő ezresek birtokában immár űjfent elégedett, a csorvasz életjáradékot is elfogadja s azontúl a GANGLOONA INT. INC. világkonszernjével szemben semmi követelése sincs, keresetet ellene be nem adhat, jogigénnyel nem élhet. Aláírásának kicsikarása után útilaput kötöttek a talpára és elvesztették szem elől.

*

Csak épp Dán Macready nem vesztette el magát szem elől.

Mert jóllehet a Művégtag Osztály ellátta luxus-művégtaggal és kilátásba helyezte - mihelyt a műjobbkar műujjbegyén ismét felbizsereg az élet, hogy szolgálattételre újra jelentkezhet; és jóllehet megmondták, hogy valahányszor az igazi jobbja hiányzik, emelje a füle mellé a bankóköteget és zizegtesse az ezreseket, hogy nem jobban járt-e - Dán Macready nem úgy látta a dolgokat, ahogyan a vállalati illem megszabta: nem hitt az elemre járó művégtag életre26