Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Lászlóffy Aladár: Én egyedül csak félek fuldokolva; Frontátvonulás (versek)
Lászlóffy Aladár A En egyedül csak félek fuldokolva Lám egyedül csak félek fuldokolva, a nap besüt, de rajtam nem segít. Bizonyos gyöngyök - disznók elé szórva megmentettek már végre valakit? Eljutunk onnan, hol az élő nyerset anyai öltől Spárta átveszi, fejébe tölt kis logikát, pár verset s végül mint kész terméket beveti. Mint professzort, mint generálist küldi, legyűr-seper adódó akadályt, köz-él, magán-él s megtanulva tűrni legyőzi közben ezt a nagy magányt, melynek nevében végül csak magára: csak test-határú csonkokra szorul az emberi mivolt roppant határa, a birodalom - s gyáva mint a nyúl, vagy bölcs és elszánt, szokráteszi jellem - mind egyremegy, hisz hagyják s fuldokol, s az ömlő gyöngyöt, mint valami ellen a pilulákat - elnyeli az ól. Frontátvonulás Ma varázslatok szakadhatnak félbe, ha bűvös praktikákkal jön az este. Ha kést, ha kardot dobnál ma a szélbe, a sebesült boszorkány összeesne. Ma forgószél vigyáz a vak viharra, ragály, földrengés, meg visongó pánik a lázálmokból kilépve a partra, holnap reggelre valósággá válik. 1
