Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Demény János †: Késlekedő „in memóriám” találkozások - kőben,zenében
Erről a harmadik mesterről szól a „száraz” recenzens, Breuer János, aki ezzel a művével élete legszínesebb könyvét — merjük mondani, talán legjobb könyvét — alkotta meg. A jó évtizede megjelent cikk - Kárpáti János írása — azonban még valami másról is szól. További tanulsággal is szolgál. A Plejádok csillaghalmazról nemcsak a görögök hét alexandriai tragikusát nevezték el az ókori időkben, és nemcsak a hét tizenhatodik századbeli francia költő „avantgárd” együttesének újkori gyűjtőfogalma volt, hanem a modem francia zenetörténészek jóvoltából, Debussy és Ravel kettősségét bővítendő, a francia zene aranyidejének is, a két említett közé számítva Fauré, d’Indy, Dukas, Roussel és Florent Schmitt — hét francia mester zenéjét! Kárpáti János az emlékezetes cikkében egy „magyar Plejád”-ot idéz fel: így válik Vázsonyi Bálint valahai szép teljesítménye (Dohnányi Ernő. Zeneműkiadó, 1971.) újra aktuálissá. Ugyanígy - Bartók és Kodály mellett — a hajdani tízes évek „harmadik mestere”: Vándor, azaz Weiner Leó. És így jut szóhoz (Dohnányi, Bartók, Kodály, Weiner és Lajtha után) a legfiatalabb mester, az éppen egy esztendeje Bernben elhunyt Veress Sándor is - életműve a hazai teljes elismerés zárt ajtajánál már felismerhető képet ölt. A „magyar Plejád” immár hat tagja együtt van, persze nem kötelező egy hetedik is. Ötletnek bizarr, de mondanivalót tartogat. Szívesen helyeznénk ide — a társművészetek zárt körét áttörve — Lajta Bélát, a nagy magyar építész zsenit, hetedikként. Ezt a művelődéstörténeti szempontokon kívül családtörténeti hátterek is igazolják. Ahogy Bartókhoz ma már illik életrajzokban hozzátenni az apát, az egykori Nagyszentmiklós földmíves iskolájának hasonnevű, Kossuthtal levelező, híres közgazdász igazgatóját. Ahogy hozzátesszük Veress Sándor életrajzához a hasonnevű nagyapát, a Kossuthtal együtt elbújdosó szárnysegédet, aki később — mint „Londonban hitelt mérnök” — Bukarestben építette a két nép, a román és magyar eszményi barátságát: a megalakuló új román állam városokat, tájakat összekötő vasúthálózatát. És ahogy Lajta Béla és Lajtha László is ilyen család- és művelődéstörténeti egységbe fogható: Lajtha Lászlónak Lajta Béla a nagybátyja volt, 1907-ig mindketten a Leitersdorfer nevet viselték lexikonok-évkönyvek közlései szerint. A Lajtha László-emlékkiállításon látható zeneakadémiai osztályozó ívekből kiderül, hogy a növendék ekkor még a nagybátyjával azonos módon írta vezetéknevét (1909/1910 tanév), ami azonban néhány év múlva a ma ismert formára módosult (1912/1913 tanév). A magyar kultúra valósága, asszimilációs ereje vigasztaló; láthatjuk, hogy a Lajták, illetve Lajthák néhány esztendő során világszínvonalra tudtak emelkedni, és ott morális tartással meg is maradni egy olyan szerencsétlen országban, amely a saját előítéleteitől sújtva nem tud a zsenijeivel mit kezdeni, és szégyenünkre így kell őket utólag összeismertetni egymással. 89
