Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - A. Gergely András: Értéktudat és történelem (Kiskunhalas a társadalmi tér-időben)
A jászkunok terhei és kötelezettségei a jövőben: kegyúri-, pallos- és vásártartási jog, robot és egyéb jobbágyi szolgálmányok, rovásadók, bánya-dica, hegyvám, kilenced, serfőző-építés, mészárszék, kocsmárlás, vadászat, madarászat, faizás, makkoltatás, legeltetés, halászat, utak és hidak fenntartásához szedhető vízi- és szárazvám, közadó, katonai beszállásolás és egyéb közterhek. A beiktatás előtt pesti és vidéki ünnepségek várták a lovagrendieket. Jászberényig utaztak, a jász határon négy községi tanácsnok várt rájuk, a helység szélén a plébános, harminc fős fogadóbizottság és mozsárágyúk üdvlövései. A jászberényi parochiális templomban a plébános megmutatta nekik a csodálatos figurákkal ékes elefántcsont kürtöt, mellyel Lehel ama bizonyos Konrád császárt agyonütötte. A városháza udvarán felállított sátorban a jász és kun községek deputátusai várták a hivatalos tárgyalást, mely két hétig tartott... (Irodalma: Gyárfás István: A jászkunok története I—IV.; Tooth János: Halas város története. Nagykőrös, 1861.; Dr. Illéssy János: A Jász-Kunság eladása a Német Lovagrendnek. Athenaeum, 1905.; Kiss József: A Jászkun Kerület parasztsága a Német Lovagrend földesúri hatósága idején. Akadémiai, 1979.) Az új tulajdonos nem sokáig örülhetett friss birtokainak, mert egy évre rá II. Rákóczi Ferenc kibontotta felkelése zászlaját, s megígérte a kunoknak, hogy visszaadja szabadságukat. A Német Lovagrend is rájött, hogy emberei elszabad- ságharcozzák a jó üzletet és nem marad munkás kéz a földeken, így továbbadta a Pesti Invalidus Katonák Házának az egész szerzeményt, akiknek birtokában maradt 1745-ig. Ekkor történt meg, ami a magyar nemzeti történelemben csupán ez egyszer fordult elő: a jász és kun nép összeguberálta az önmegváltás összegét, és visszavásárolta saját földjeit, saját jószágait, saját szabadságjogait, melyek Rákóczi után ismét elvonattak. Ennek a történeti, politikai, ideológiai jelentőségű eseménynek mögöttes értelme az volt, hogy ismét minden kun egyenlő jogú lett, akár kifizette az önmegváltás összegét, akár nem (erről még sokat és sokáig vitáztak minden településen, s meg is osztotta az egységes örömet a redemptus, vagyis fizető, meg az irredemptus gazdák és zselléreik fizetésképessége, szándéka, hajlandósága). A Mária Terézia által 1745-ben ismét kodifikált kiváltságjog csupán formai biztosíték volt a jászkun öntudat kialakulása, méltán megerősödő identitástudat lábraál- lása mögött. A váltságdíj összegét, amit az országgyűlés minduntalan visszafizetni ígért (utoljára a XX. század elején!), természetesen a mai napig sem kapták meg. A redempciós önmegváltás összege volt az alapja a földvásárlásnak. A kamatokkal együtt 580 000 forint váltságdíjnak körülbelül egyharmada, 193 150 forint jutott a Kiskunságra, s ebből Kiskunhalas városára 50 900 forint. Egy katasztrális holdra nagyjából 5 forint esett, így 100 forintos redempció felelt meg 20 kát. hold szántónak a részarányosán velejáró kaszálókkal, apróföldekkel, nádassal, legelőilletménnyel együtt. Aki nem fizetett, az viszont földet sem, szabadságot sem kapott, korábbi földjei használati jogát is elveszítette. A rideg szabály azonban szelídebb volt a valóságban: zsellérből, mindenesből is lehetett birtokos, ha szorgalma, pénze nem hiányzott. Kialakult viszont az értékrend, melyben legfolül a redemptus gazda, a fizetésképes és lovas katonát állítani tehetős birtokos áll, alatta az irredemptus, akinek háza és földje ugyan lehetett, de nem a közösből, s alatta a zsellér, kinek háza lehet, mentes az úrbértől is. De a kun társadalom egésze független marad, a közéjük egyre nagyobb számban keveredő beköltözők és új birtokos földmegváltások viszont hígítani kezdik a csoporttudatot, lazítani a református hitet, csitítani próbálják a tudatos hagyományápolás, a középkori származásfolytonosság tudatát. 61
