Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - A. Gergely András: Értéktudat és történelem (Kiskunhalas a társadalmi tér-időben)

s ha mindjárt az uralkodó osztály közvetlen kiszolgálói voltak is elődeik. Ameny- nyiben a nyugati változásmodell számít „mozgásnak”, akkor a tőle való eltérés keleti változatlanságnak minősül, s akkor Hungáriában bizony a kunok jelentettek egyedül folyamatos dinamizáló erőt több évszázadon át. Halas például telepítése óta centruma volt a civil és katonai igazgatásnak, törvénykezésnek, kulturális árucserének. Nem mandarin-uralom formájában valósult meg ez a kisbirodalmi vezérszerep, hanem széttagolt és demokratizált formában, ahogy az archaikus „populus” szerveződött, jogi-társadalmi garanciákkal, közhatalommal. Hogy ennek a közhatalomnak elenyésztével, illetve betiltásával-beolvasztásával megroppant minden kohéziv erő, azt csupán képzeljük, de nem bizonyíthatjuk rájuk. A hitbéli és világi, illetve az életviteli és ideológiai szféra szétválasztása, amely Nyugaton is a társadalmi emancipációk feltétele volt, közöttük természetes folyamatként működött, mintegy a folyamatos szabadságok garanciájaként. Civilizációs örökség szembeállítása egy birodalmi integrációval — ez életes küzdelem, ameddig csak el nem dől. Számukra évszázadokon keresztül más volt az uralkodókhoz fűződő viszony, mint környezetük számára: hűbéresi státusuk egy kölcsönös viszony formája volt, szerződéses vazallusság, melyben az alávetőnek éppoly szerződéstartónak kellett lennie, mint az alávetettnek, hisz nélküle létének értelme is, funkciói és előnyei is kétségbevonhatók. A kunok törzsi-nemzetségi szervezete és a királysággal való bennsőségesebb kapcsolat épp ezt a szerződéses formát, az egyezményes viselkedés kölcsönösségét és következetességét jelentette, s mint beidegződést adták tovább, mert ebben volt méltóságérzetük, identitásuk lényege. Aki emelt fővel ereszkedik térdre, oldalán fegyverével, mint a jászok hőse, Lehel, a kürtjével, azt nem lehet megalázni; az lehet ugyan szolgálóember, de szabadságfosztott nem lehet. Az individuum becsülete, tisztelete volt ebben méltóságteljes, és a hűbériség ilyen formája a lokális helyzetre, a jogszokásra, autonómiára is kiterjedt, mégpedig azon a módon, ahogy az alulról felfelé ható civil igények a hatalomgyakorlók felülről lefelé való döntéseit sodorják szembe a maguk elemi energiáival. Ez a helyi sajátosság érték volt, és értékrendisége a virtussal együtt már több is lehetett, mint helyi társadalmi norma: étosz volt ez, az eltérés, a másság, a jogosultság fegyvertárával, és főleg az uralkodó „istenkegyelmiségét” figyelmen kívül helyező máskéntgondolkodással. Az uralkodói szuverenitás pedig mindig is társadalmi energiákra kellett hogy alapozza politikáját, engedve a kikövetelt jogszerűségeknek, a territoriális függetlenségek még tűrhető formáinak. Attól, hogy az ország nádora a kunok egyedüli ura volt, megképződik egy máslényegű társadalom, egy politikai szuverenitásokat engedő légkör, melyben külön társadalmi szerződése van a feleknek: a kunok és jászok kollektív nemessége (amiként a székelyeké is több mint szimbolikus!) egy történelmi hierarchián belül teremt horizontális teret, amelyben az uralkodót a néphez szerződés köti, s meg kell szegnie, ha érdekei másfelé mozdítanák. A népnek és „állami” képviselőjének ez az antik időktől, nyugati hűbérceremónián át a modern képviseleti eszmékig terjedő szerződése szinte a környező feudális uralomgyakorlás ellenpéldájaként jött létre a kunok esetében: szinte megszületik a jobbágy mint „dolog” felfogása mellett az ember mint „társadalom” képlete, vagyis a rendiséggel szemben egy tökéletesen eltérő politikai szerződés, amelyben a szabadság nem holmi ajándékozható jelkép volt, hanem „objektív technika” (Bibó István kifejezésével). A szabadság kis köreinek sokaságát a kunok esetében egy makroközösség kapta meg, de nem ajándékba, hanem rendezett jogviszony formájában, melyet ha megszegett a fennhatóságot gyakorló, szuverén joggal támadt rá az alárendelt. Szokásszerűségben életrekelő és kollektíván átérzett előny volt ez a kunok számára,

56