Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 4. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve V. (Kiss Tamás: A végső szó keresése - Utassy József: Hol ifjúságom tűnt el - Kerék Imre: Születésem hava - Baka István: Farkasok órája - Vári Fábián László: Kivont kardok közt - Szikra János: Hajlíthatatlanul)

hatásos lehet akkor, ha a múlékonyságtudat korjellemző fogalom is. Mint ma, amikor egy század meg egy évezred is búcsúzik, s velük egy átmenetinek bizonyuló szemlélet is a világ egyszerű és racionális megváltoztathatóságáról. Nem, a világ nem lett jobb, s az ember lényege sem változott radikálisan, ami előremutató változásnak ígérkezett, az majd mind a visszájára fordult: „Földgolyónkat kiselejtezik / a Naprendszerből”, mert működik a világegyetem törvénye, „Mert nincs kegyelem nincs feloldozás / a Mindenség is elfelejti majd / el Isten is e korcs alkotást / akit megváltottnak álmodott” (A Föld gyötrelmei).

E látomás a legsötétebb — bár, mint tudjuk, korántsem elképzelhetetlen —, s e negatív végponthoz képest különösen szembeötlő, hogy Kiss Tamás bizakodó költő. A hetvenötödik életév táján, a nyolcvanhoz közeledve is „fellebbezik” a sorshoz magukkal a versekkel, azok megalkotásával is, meg e versek sugallatával is, hiszen ez a sugallat folyamatosan életérdekű. Pontosan és mívesen érzékelteti, hogy az a végső szó csak akkor mondhatja azt, hogy érdemes volt élni, ha az addig elhangzóak is erre mutatnak rá. A létnek mindig meglehetnek a maga — bármily fogyaték — értékei. Egy bölcs doktort idéz a kötet élén álló Séták:,,boldogság?... Ugyan, /jó, hogyha nem fáj az öröm hiánya, / tekintsd csak azt már boldogságnak is.” Ez a sztoicizmus mégsem válik csikorgóvá, a mindenre törekvés és a mértékletesség egyensúlya teremtődik meg az évtizedek magaslatáról, például a Késő vágy szellemes négysorosában: „Boiotiában lenn születtem / délibábban fürödve; mért vágynám hát a Helikonra, / ősz fürtökkel? — a ködbe.” Ott van ebben az ellentétben paradox módon az azonosság is: a délibáb is „köd”, s a köd is délibáb, s méginkább: bárhol is van az ember, mindenhol otthon lehet, azaz megalkothatja önmagát, s ahol ezt megteszi, ott van Helikon.

A számvetés lényegéhez tartozik a szakma féltése is: a költészet helye, helyzete, változásai a tárgyias-elégikus hang mellett (Ifjú költőkhöz) humoros-szatirikus hangon is megszólalnak: „Nem kell az intu- / íció / a vers mechani- / záció / / a gép forog / ő az ura / betáplálva / a struktúra” (A poézis helye napjainkban, illetve „Anti”-világ, Sztárparádé). A humor — megintcsak az Arany János-i! — amúgy is lényegi eleme a tökéletlenedé világ és a tökéletlenedó emberi szervezet elviselésének s a felülemelkedésnek. A helyzetelemzés és az önértékelés nyelvi szinten is humorral áthatott példáit adja a Hó, a Jövő, a Kemény rock, Az új város, az Ily emlékkel telten, a Mint a szélmolnár. S a pályaszakasznak s a kötetnek is szép szintézise az Utóhang Dáciából: „A nap lement; itt iszonyúak az esték, / kiáltani kéne, de hol van a hang már. / Megöregedtem, berekedtem, dönnyögök / és ujjamon lant cicorász csak.” A rezignációt az evilágiassággal ölelkező istenhit emeli fény- lőbbé, a „hit és tudás / békésen egymás mellett él”, s ezért teheti fel, maga elé mormolva, de mindannyiunk mellének szegezve is a kérdést: „Mért nem tesszük a jót, amit tudunk?” (Úgy élek már). (Csokonai Kiadó, 1992)

Utassy József: Hol ifjúságom tűnt el

Szép könyv, s már küllemében az. A Kecskeméti Kálmán által tervezett fedél mélykék mezőjében a címlapon derűs színeivel néz ránk egy tájkép, a hátsó borítón pedig a költő fekete-fehér arcképe. íme az út a kezdetektől máig, a feldajkáló tájtól az ezüstös hajig és szakállig. Ám ha kinyitom a könyvet, és egyszerre nézem a két borítólapot, megfordul a sorrend, s a jelentől jutok el a múltig, az arcképtől a

85