Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 4. szám - Kovács István: Tétova találkozások Illyés Gyulával
Kovács István Tétova találkozások Illyés Gyulával 1967 őszén néhány napos kolozsvári tartózkodás után Oláh Jánossal kisebb körutazást tettünk a Székelyfóldön. Elérhetetlen fold című antológiánk megjelentetéséért akkor már egy éve folytattuk egyre reménytelenebbnek ígérkező, de töretlen harcunkat. Ettől függetlenül új verseskönyv összeállításába fogtunk. Terápiaként — több értelemben. Antológiában szerettük volna bemutatni a Kárpát-medence fiatal magyar poétáit, majd egy következő kötetben a nem magyar költőit. A bevezető dátum bizonysága szerint híjával voltunk a történelmi realitásérzéknek, s bőviben az összetartozástudatnak. Ez utóbbi — adott helyzetben - akár optimizmusnak is hívható. Tény, hogy a fentebb jelzett érzékhiány és a történelmi derű eredői olykor a tébolydában metszik egymást, olykor elképesztő energiákat szabadítva föl a napi aprómunka keresztjére feszítik az embert. Utunkat az antológiás célok megvalósításának jegyében és reményében 1968 nyarán megismételtük Utassy Józseffel és Kiss Benedekkel együtt. Csehszlovákia legázolása előtt néhány nappal tértünk vissza. A Kárpát-medence fiatal magyar és nem magyar költőinek antológiáiból nem lett semmi. Nemzedékünknek erdélyi költőit — Király Lászlót, Farkas Árpádot, Kenéz Ferencet, Bállá Zsófiát, Csiki Lászlót, Magyari Lajost, Czegő Zoltánt, Tömöry Pétert, Ferencz S. Istvánt, az idősebb Páll Lajost és a legfiatalabbnak számító Markó Bélát azonban a Tiszatáj- nál és a Napjainknál készséges támogatásra találva, a Kortárs és az Új írás ellenállását legyőzve sikerült bemutatnunk. Az 1960-as évek második felének felemás romániai állapotait jellem zen dő, meg kell említenem, hogy bennünket, mint költői csoportot elsőként a bukaresti Ifjúmunkás mutatott be, s legsűrűbben talán a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör közölt. Verseinkért bőven mérték a honoráriumot — nekünk, Magyarországról érkezett kisebbségieknek. Nemegyszer zsebből. „Oroszlánunk” olykor több volt, mint forintunk. Elérhetetlen főid című antológiánk végül 1969 decemberében jelent meg. Javára volt a megkésettetés. Ma is csodálkozom rajta, milyen jó verseket írtunk annak idején. Több mint száz példányt pártfogóinknak és az ún. „nagyoknak” küldtünk szét. Az elsők között Illyés Gyula nyugtázta a kilenc aláírással hitelesített könyv kézhez vételét: karácsony másnapjának estjére az egész társaságot meghívta magához. Két-három órát beszélgethettünk a karácsonyfa múltba és jövőbe csillámló hangulatában. A kisebbségi magyarság 1956 utáni sorsában, kultúrájában, pillanatnyi léthelyzetében való tájékozottságunk lepte meg őt leginkább. Az a természetesség, ahogy sorsukkal azonosultunk — minden nemzetiszínű, bojtos karikáspattogtatás nélkül. A történelemről szólva fogva tartott bennünket 1848 és 1956 erőtere. Az antológiának vagy tizenöt-húsz verse tisztelgés a két forradalom emléke előtt. Az ellen- forradalmazás szó- és gesztusörvényének kellős közepén, az „1968 igen, 1956 67
