Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Monostori Imre: „És a világ hallgat” (Fábry Zoltán Üresjárat című naplójáról)
y* „Es a világ hallgat” Fábry Zoltán Üresjárat című naplójáról Ismét felparázslott a vita a Fábry-életmű körül. Hizsnyai Zoltán pamfletje (az Irodalmi Szemle 1991. 7. számában) persze inkább csak katalizátora lehet annak a több évtizedes vívódásnak, amely a szlovákiai magyar irodalomnak a két világháború közötti értékei, illetőleg a korszakolás, a periodizáció körül, valamint az 1945 utáni jog- fosztottság és a rá következő diktatúra körülményei közepette létező írók és irodalom megítélése körül zajlott és zajlik. A Szemle cikkírója szerint Fábry Zoltán - a korábban és sokáig már-már bálványként tisztelt és számontartott, zsinórmértékként kanonizált kritikus és publicista - nem volt se több, se keveseb mint „egy viszonylag tisztességes újságíró”, főleg nem volt kritikus és különösképpen nem esztéta. A Hizsnyai által elindított újabb vitában többen megszólaltak már eddig is (többek között Gál Sándor, Bállá Kálmán, Fonód Zoltán, Turczel Lajos, Tőzsér Árpád), de úgy tűnik, hogy sokkal inkább a szlovákiai magyar irodalom egészének az önértékeléséről van (lesz) szó, semmint a Fábry-életmű radikális újraértékeléséről. Mert hiszen Turczel Lajos (és Gőrömbei András) már jóval korábban kijelölte ennek az életműnek a helyét és értékeit. A mai disputák - eltérő arányokban, hangsúlyokkal és különböző tónusban ugyan - inkább csak megerősítik mindazt, amit már amúgy is tudni véltünk, hogy ti. Fábry Zoltán írói működése inkább tartozik a humanista gondolkodás, tehát az etika, mint a foltétien érvényes esztétikai ítéletek rendszerének a körébe. Továbbá: ó nemcsak erőteljes serkentője, hanem - merev elfogultságai, messianisztikus, dogmatikus megnyilvánulásai és főként a személye iránt és körül kialakult kultusz miatt - némely vonatkozásban akadálya is volt az 1948, ill. az 1957 utáni csehszlovákiai magyar írásbeliség önmagára találásának. Leginkább éppen azért - s ebben a sommá- zatban a mostani vitázók is megegyezni látszanak -, mivel egész kritikusi világképében a morális és a „hasznossági” szempontok domináltak. (Ahogyan Turczel Lajos fogalmazott: Fábry „pedagógiai kritikát” művelt.) Mindazonáltal Fábry - ha szabad így fogalmazni - történelmi érdemei: cselekvő antifasizmusa, magyarságvédelme, kohéziót teremtő ereje, széles alapozású erkölcsi világképe - természetesen vitathatatlanok. „Kiseprűzés”-éról a (szlovákiai) magyar irodalomból - miként ez a szóban forgó vitában féltőén fölmerült - nyilvánvalóan szó sem lehet (lesz). Különösen nem az 1991-es megjelenésig lényegében ismeretlen naplójegyzetei, az Üresjárat (valódi revelációként ható) megismerése után. Fábry Zoltán e naplófeljegyzései 1945 és 1948 között, tehát a csehszlovákiai magyarok teljes jogfosztottságának az éveiben keletkeztek, s így építőkövét is jelentik híres, nagy jelentőségű röpiratának, az 1946 tavaszán írt A vádlott megszólalnak. Egyben újabb fontos érvét is adva - másokkal, például Szalatnai Rezső és Peéry Rezső e tájban keletkezett jelentős írásaival együtt — annak az irodalomtörténeti periodizációs felfogásnak, amely szerint a jogfosztottság évei nem jelentették egyben a „hallgatás éveit” is (legfeljebb a „nem publikálás” éveit); ennélfogva nem az - éppen Fábry által megrajzolt — 1938—1948 közötti idő jelent egy irodalomtörténeti korszakot, hanem 1945 a valódi cezúra. A magyarokra dermesztőén nehéz világ köszönt a háború befejezésével. A csehszlovák kommunista párt kezdeményezésére és a Szovjetunió aktív támogatásával egyszerűen megfosztják őket állampolgárságuktól; törvényen kívüli helyzetbe, azaz a teljes kiszolgáltatottság állapotába taszítva őket. Mindez több mint három évig tartott! Közben kitelepítés, vagyonelkobzás, deportálás, reszlovakizáció és a folyamatos megbélyegzések, megalázások hosszú sora. Ekkor, ez időben döbben rá Fábry Zoltán is arra, hogy iszonyatos szemfényvesztés áldozata volt hosszú éveken át: hiszen a kommunista ideológia valójában nem az emberiség megváltója, (mint hitte), hanem az egyik legembertelenebb politikai kurzus, álszent, álhumánus és végtelenül hazug le- gitimálója. Ennek a megrázó erejű felismerésnek a dokumentuma az Üresjárat, amely mint kézirat - természetesen - nem volt publikálható egészen a legutóbbi időkig. Ez a napló tehát értékes, nagyon érté87
