Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
az akkoriban nála alig fiatalabb „gulásgyereket”, de az ángya urát, a hozzá hasonlóan szeretetreméltó Sándor nagybátyját is odavarázsolta a kis budai lakás konyhájába, ahol kínálgatás közben rendszerint beszélgettek. A legfurcsább meglepetés azonban akkor érte Farádi Szabót, mikor egy alkalommal „nízzed má, Pista, mit sütöttem tennap!” kiáltással és ezer ránca közül boldog mosollyal rátekintve, a kilencvenhárom esztendó's öregasszony egy kerek rozskenyeret vett ki a szekrényből.- Eztet má rígen szerettem vóna, csakhát igen nehíz mast rozslisztet kapnyi - magyarázta, míg leszelt belőle egy jókora szeletet és a már odakészített mézescsuporból kent rá éppen annyit, hogy le ne csöpögjön a terító're. Pista nem tudott megszólalni, erre az ízre úgy elözönlötték az emlékképek és emlék-érzelmek. Egyik kép a másik után jelent meg eló'tte: mozdulatlanul ült és evett, a szeme valahova a konyhaszekrényre szegezó'dött. Ángyának ellenben, úgy látszik, mást mondott a mézes rozskenyér régen élvezett íze, mert hirtelen elszürkült arcáról a mosoly:- Hanem, tudod-e, azt az íjjelt ínjába akarom efelejtenyi! Mast is az jár az eszembe, hogy eztet a kenyírt eszem.- Melyik éjjelt, Ángyi?- Amelliken a fejed betörte az az orosz! Több, mint negyven évet rántotta vissza szörnyű erővel ez a mondat Farádi Szabót.- Amikor áthívtak Maglicsékhoz, mert baj van?- Az az! Te mesilted, hogy rítt Terka a szoba közepin.- Hogy jutott ez most eszébe Ángyinak?- Errül a rozskenyírrül e, meg a mézrül. Na nem mindig gondolkodok ám a rígi dolgokrul. És a méz mégis csak lecsöppent a terító're, mert Pista megint ott találta magát Maglicséknál a konyhában. Az asztalon égett a petróleumlámpa. Előtte az az ismerős, szőke orosz tiszt üvöltözött, aki náluk is járt már, s általában eléggé megszerették a tanyán segítőkészségéért és tisztességes viselkedéséért. Azt követelte, hogy Pista mondja meg, hol van Terka, a formás, ügyes, szeplős, cserfes lány, akit már jónéhányszor bevitt autójával a faluba. Terka egyáltalán nem tartott tőle. Csakhogy most dülöngélt a részegségtől és alig volt képes érthetően beszélni. Farádi Szabó közölte vele, hogy éjfél már elmúlt, Terka is, az egész családja is alszik. Jobb volna, ha ő is szépen visszamenne a kastélyba, ahol a szállása van. A tiszt azonban ezekre a szavakra előkapta az oldalán függő jó nagy revolverét és nekiszögezte:- Rögtön lelőlek, ha nem állsz félre az útból! Farádi Szabó most is tisztán emlékezett a mondatot alkotó orosz szavakra. Főleg az elsőkre, a leglényegesebbekre, legfélelmetesebbekre: „Szicsasz ja tyi- be sztriláju”. De még ezeknél is jobban arra, ami egész szervezetét ott a pisztolycső előtt megrázta. Hirtelen elsötétült vele a világ, a lába remegni kezdett s határozottan úgy érezte, azonnal összehugyozza magát. Az utóbbi nem történt meg, sőt, különös módon félelemre se jutott ideje, mert dörrenés hallatszott, a csőből láng csapott ki és a lámpa szilánkokra törve lecsörömpölt a döngölt agyagra. Sötét lett, és a sötétben Pista rettenetes ütést érzett a fején, va13
