Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Kántor Lajos: A kolozsvári színház és az írók

dalműnk ünnepélye lesz.” Az Erdélyi Helikon pályázatán feltűnt darab aligha keltett akkora visszhangot, mint amekkorát majd 1971-ben vált ki Harag György újrateremtő színpadi látomásában (Marosvásárhelyt), ám Jancsó Anrienne-nek, Király Józsefnek és az első jelentősebb szerepben bemutatkozó Bara Margitnak sikert jelent. Játsszák még Bródy Tanítónőjét, Shaw-tól Az ördög cimboráját, Molnár Ferenc Liliomját, Hunyadi Sándor Feketeszárú cseresznyéjét - és operetteket minden mennyiségben: a Mágnás Miskát, a Leány vásárt, a Marica grófnőt, a Csó- kos asszonyt, a Csárdáskirálynőt, a Bajádért, a Cigányszerelmet, a Mézeskalácsot, & Cigányprímást, & Fekete Pétert, a Sárgapitykés közlegényt, a Szökik az asszonyt, a Három a kislányt, az Orfeusz a pokolbant, a Nótás kapitány, az Én és a kisöcsé- met, az Egy csók és más semmit. Joggal hangzik el a szakasz legjelentősebb kolozsvári színikritikusának, a költő Jékely Zoltánnak a figyelmeztetése, ugyancsak a Világosságban, az évad vége felé (május 31-én): nemsokára bevéshetik a színházi körpecsétbe az „Operett Színház” elnevezést (Fekete Péter, avagy a színházi zsákutca). Színészi kiugrásra azért itt is nyílik lehetőség, s ezt mindenekelőtt Andrási Márton, „chaplini méretekben bontakozó humoristánk” (Jékely) használja ki.

Az átmeneti színiévadot igazgatóként Fekete Mihály, majd Kőmíves Nagy Lajos jegyzi (az operettek egy részét Gróf László rendezi) - 1945 júniusáig. Munkájuk megítélésekor figyelembe kell venni természetesen a gazdasági-intézményes válsághelyzetet (a pénzügyi hovatartozás tisztázatlanságát, s a Nemzeti Színház díszlet- és kelléktárának 1944. őszi elszállítását is, a kiürítési parancsnak megfelelően), amit a politikai és erkölcsi bizonytalanság tetéz. Az átmenet történetéhez tartozik, hogy a most Városi Színháznak nevezett intézmény keretében, a volt Hunyadi téri épületben, a magyar színházvezetők meghívását, felajánlását elfogadva, Nicolae Bretan igazgatása alatt megkezdi működését a kolozsvári román színház és opera (a művészi és műszaki együttműködés feltételei között) - még mielőtt Temesvárról visszatér az 1940-es bécsi döntést követően távozott román társulat. Bretanék (1944. december 27-én tartották az első opera-, illetve prózai előadásukat: Enescu Rapszódiáját, s a Parasztbecsületet, illetve Victor Efitimiu egyik színművét adták elő. A korabeli kolozsvári magyar sajtó, maga Jékely is, rendszeresen beszámolt a román nyelvű bemutatókról.)

1945 tavaszától egyre többet foglalkoztatja az erdélyi közvéleményt a kolozsvári magyar színház sorsa. A Román Nemzeti Színház és Opera visszatérésének híre, beköltözésének terve a Hunyadi (Malinovszkij) téri épületbe fölveti a magyar társulat státusának kérdését. A Nyári Színkör, azaz a sétatéri épület - Kós Károlytól idézett építészeti jellege, s funkcionális volta mellett -, „a kisebbségi sors antidemokratikus jelképe”, érthető tehát, hogy a demokráciában bízó magyar színházvezetők és politikusok nem akarnak beleegyezni az egyirányú átköltözésbe, ehelyett a „műfaji” megosztást javasolják, s az első egyezségek ezt hivatottak szavatolni (dráma, opera - operettelőadások térbeli elválasztása). Az ODA (Országos Demokrata Arcvonal) keretében, 1945 áprilisában lérejött, kolozsvári magyar és román vezetők aláírásával hitelesített megegyezést végül is nem sikerült érvényesíteni. 1945. október 21-én este, a Kálmán Imre-operett, a Tatárjárás volt az utolsó előadása a kolozsvári magyar színháznak a Malinovszkij téri (nemzeti színházi) épületben, hogy aztán november 16-án a valamennyire kitatarozott Nyári Színkörben folytathassa, kezdje újra tevékenységét, a Bánk bán bemutatójával.

Ezekben a különösen zaklatott hónapokban ismét Janovics Jenő áll a színház élén. Janovics a háború elvonulása után, kora tavasszal érkezik haza feleségével, Poór Lilivel együtt, s noha már betöltötte a 72. életévét, késznek mutatkozik újra bekapcsolódni a színházi életbe. 1945 májusában már részt vesz - Molter Károly, Nagy István, Szentimrei Jenő, Horváth István, Méliusz József, Szemlér Ferenc

51