Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Szekér Endre: A költő kalandjai (Faludy György: Dobos az éjszakában)

Magyar nyelv! Vándorútokon kísérőm, sértett gőgömben értőm és kísértőm, te hangolás barangoló kalandon te zengő és borongó hang a lanton, bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom és soraimmal sorsom túl a síron, - kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: mennyei poggyász.

E vers finom formaművészete, nyelvi játékai és mély vallomása - Márai Sándor 1950-ben írt Halotti beszédéhez hasonlítható. Mindkét költő a hazától távol, Párizsban és Posillipóban, idegen nyelvi környezetben fogalmazta meg a magyar nyelv megtartó erejét. Faludy költészetének különös kamaszos-vagabund lázadása többek között a Villon-átköltések kapcsán merül föl. Szinte eltávolodik a francia költő versszövegétől, de megőrzi Villon szellemét, valamiféleképpen összefonja a középkori és a modem szemléletet: konok-következetes szabadságrajongása és egyéniségkultusza rengeteg olvasót szerzett Faludynak. A harminchárom kiadás - azt hisszük - csaknem páratlan teljesítmény a XX. századi irodalomban. Válogatott versgyűjteményébe - természetesen mint saját verset - felveszi a Testamentumot és A haláltánc-balladát. A költő számos beszélgetésben vallott arról, hogy Villon-öltözéke túlzottan eltakarta őt, a maga egyéniségét. Alig tudott előbbre lépni, önmagát megmutatni, letépni magáról a Villon-Faludy testamentumának szavait: „S menjetek, hátat fordítva a sírnak, / oda, hol szebben szaglik a virág; / s talán ha majdan kettőezret írnak / Krisztus után, még tudja a világ, / hogy csókolt egykor Villon, a csavargó, / s mély serlegekből hogy itta a bút, / s hogy indult végül álmos és kanyargó / vizekre, honnan nincsen visszaút.”

A költő azonosult a középkori költővel, Villon szabad szellemét szerette volna megszólaltatni, ahogy azt az 1937-es kiadás utószavában világosan meg is fogalmazta Heine versét idézve. („Amíg hátulján kancsuka táncol / s hasára Junkercsizma lép: / egy-két nótát a szabadságról / szívesen hall a szolganép.”)

A szerelem költője Faludy György. Leplezetlen őszinteséggel, végzetes vallomással, villoni nyíltsággal, természetes erotikával fordul a nőkhöz. Emberi-költői szemléletét nyomon követhetjük műfordításaiban is. A Test és lélek című csaknem nyolcszázoldalas műfordítás kötetében a görög és latin költészet mellett felfedezésszámba megy az arab líra tolmácsolása (pl. Abu Nuvász). Szívesen fordítja a kínai költészetet, legkedvesebb költői közt Tu Fut és Li Pót említi. Li Po Csangani lány című parányi versét is tolmácsolja magyarul: „Mezítláb jársz és nagyon szép vagy, / szemfényed, mint a tiszta tó, / lábad fehérebb, mint a jégcsap, / szíved hidegebb, mint a hó.” Faludy különösen szereti Catullust, a végletes gyűlölet és szeretet által keresztre feszített római költőt. Kötetének zárórészében kis portrét rajzol a költemények szerzőiről, így Catullusról is, kinek fellépését Ady költői hangjának újszerűségével hasonlítja össze. („Azt kérded, Lesbiám, hány csókot várok tőled...”) A szerelmes-erotikus versek végig követik Faludy György pályáját. Korai verse az 1933-ban írt Ballada F. Gy. egyetlen szerelméről, melyben a bécsi Natasja, a porcelán arcú Metta, a pesti kurva, Frici és a kihívó szemű Éva Scheriff szerelméről vall. A barátnő barátnőjéhez című versében 1756-ba megy vissza, és a női levélben Casanova, a velencei kalandor csodálatos férfierejéről számol be. A húszéves magiszter című versének szerelmi témája mellett a párbeszédes versépítkezésre figyelhetünk fel. A történetet pedig Párizsba teszi, 1307-be, és nyolcadrét pergamenre írja. Fontosabb szerelmes versekre bukkanunk 1941-ben, s a költemények alatt marokkói színhelyeket vehetünk észre. Az Intermezzóban a szerelem boldog

88