Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Sándor Iván: Az integritás kalandjának utolsó szakasza (A Bánk bán ötödik felvonása)

téren ér véget Bánk útja, mint az integritásért folytatott küzdelem története. Az Előjáték idején a királyi palota felé vágtató lovas a sötét palota-kripta színtéren marad végleg magára, története így zárul le, nem a negyedik felvonásban, a Gert- rúdon vett elégtétellel.

Mi történik a Királyné halála után Bánkkal az ötödik felvonásban? „(Egész el- szánással belép... Nyakláncát odaveti): Király! Gertrudisod koporsó - / Aljára vágom a hatalom jelét - / Ott van. Veresük is még vére rajta.” A megszólítás nyers, éles („Király!”); megfigyelhető a Királynénak, mint kizárólag a Királyhoz tartozó személynek említése („Gertrudisod”); megfigyelhető a mozdulatot (a nádori felségjel odavágását) kísérő szavakban a hierarchiából való kilépés eltökéltsége („... koporsó - / Aljára vágom a hatalom jelét”), a tett kihívó és visszavonhatatlan vállalása („Ott van. Veresük is még vére rajta.”). Az integritás kivívása és őrzése nem csupán a Gertrudison vett elégtétel, hanem annak indoklása is (rögtön látni fogjuk, mi ez az indoklás), és a hierarchiával való szakítás. Az önmagát minden köteléktől megszabadító személyiség számára nem ütközik nehézségbe, hogy számot adjon (környezetének is, önmagának is), mi az a TÉT, amely őt nemcsak a tettre, de a tett értelmezésére készteti és akalmassá teszi. A szó és mögötte Bánk egész énje kivilágosodik a döntésben. Oly egyszerű minden: „Szükségtelen beszélni tetteit: / Felért az égre a sanyargatott / Nép jajgatása s el kellett neki / Akármiképp is esni...” Fontos itt a „szükségtelen” is, és az „akármiképp” is. Az éjszakai utazásban a napnál is világosabban átláthatóak tehát Gertrudis tettei; s ezek maguk után vonják, hogy (akármiképp) végét kellett vetni ezeknek a tetteknek. Miért? „... hogy hazánk / Ne essen el polgári háborúban” Bánk számára a haza ezen a ponton emelkedik a hierarchia fölé. Megtörténik a szétválasztás, mint az integritásra törekvő személyiség önmeghatározása és tette.

A Király felkiáltójeles mondatot, két szót szúr közbe: „Polgári háborúban Ez a meghökkenés nemcsak a sima közlésnek, a polgárháború lehetőségének szól. Annak is, ahogyan Bánk őellene lép fel. Endre számára most világosodik meg, hogy valami megváltozott. Amíg Halicsban járt, a Nádor az országnak a polgárháború szélére való sodródására döbbent rá, s ő maga cselekedett, hogy a kitörés előtt álló zendülésnek („lappanga mindenütt”) elejét vegye. Ezért vágja oda - mikor Bánk az indoklást folytatja -, „Hallgass!... Vigyétek el, még el nem érkezik / Bírája!”

De az integer személyiség végső kibontakozása (amely azzal „valósult meg”, hogy Bánk véglegesen elszakította az őt a hatalomhoz fűző láncokat, mikor felségjelvényét Gertrudis koporsójához vágta) láttuk, nem előzmények nélküli. Az eltávolodás már a Gertrudissal folytatott összecsapásban megkezdődött: „...az én becsületem / Melinda búcsúzásával el-/Búcsúza, Mikhál bánnal és fiammal / Elzáratott: ha még mi megmaradt, / Ezernyi sok szegény között hazámban / Felosztva van...”; majd: „Bejártam az / Országot és mindenfelé csak az / Elbúsulást találtam. Udvarod / Atkozza minden...”

A hierarchiától - egyben a Király személyétől - való elszakadás csúcspontja, hogy őrizetbe vételekor Bánk már bírájának sem ismeri el Endrét (.Árpád és Bor vére közt / Folyó dologban bíró csak Magyar - / Ország lehet”). Ezt a fólékerülést megerősíti a Petur meggyilkolásáért emelt vád, mint Endre elleni vád, a hierarchia csúcsán álló személy szembesítése azzal a káosszal, amibe a megtorlás éppen rá, a Királyra való hivatkozással torkollik.

49