Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Legenda Tersánszky Józsi Jenőről (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
amelyet a farkasok űznek már napok óta, és akkor levonulnak a templomkertbe. Ez a történet nincsen túlhangszerelve, egészen természetesnek érzed, mint olvasó, mintha ez nem is történhetnék másképp, holott abszolút valószínűtlen. Volt neki, azt hiszem 1925-ben vagy 1926-ban egy szeméremsértési pőre, mert a Nyugatban megjelent A céda és a szűz, ami miatt azt a Nyugat-számot elkobozták, mert erkölcstelennek találták a kisregényt. A „vérbíró” Töreky volt az ítélkező tanácselnök a pörben, és egy ügyvéd mondta el, vagy írta meg valahol, hogy közben kirobbant közöttük egy madarász vita: Töreky ugyanis amatőr madarász volt, és azt mondta, hogy különben is, milyen író az a Tersánszky, aki azt úja, hogy a sárgarigó úgy csinál, és akkor Töreky utánozta a sárgarigót, erre Tersánszky, mint akinek a becsületébe gázoltak, elkezdte bizonygatni, hogy igenis úgy fütyül, ahogyan ő írta. S akkor elkezdett a bíró és a vádlott a madárfüttyön vitatkozni. Ez az emlék úgy őrződött meg, hogy a szóban forgó ügyvéd olvasta a bíróság folyosóján, milyen tárgyalások zajlanak éppen, és felfedezte Tersánszky nevét. „Hát hiszen ez nekem ezredtársam volt az első világháborúban!” És berohant a tárgyalásra. Nyilvános tárgyalás volt, és erre lépett be, hogy Töreky is csicsereg, meg Jenő bácsi is csicsereg, majdnem ölre mentek ezen. Cseres T.: Interjúkat csináltam vele, és ilyen módon sokat jártam hozzá, több interjút adott nekem, mindenkor elmentünk Lacihoz a csemői borkimérésbe, ahol neki külön széke, törzshelye volt, és ha beléptem egy pohár borra, és ott találtam Jenőt, akkor mindig odakiáltott Lacinak, hogy ne szolgálják ki ezt az embert. Aztán odajött, és ő szolgált ki engem. De valahányszor ott találkoztunk, mindig megcsendült a telefon és a Laci felesége vette fel, és szólt: „Jenő bácsi, a Sári néni!” És akkor ő mindig azt mondta: „Nem vagyok itt!” Letagadta magát, mert Sári nyomon követte az ő nappali bujdoklásait, de aztán egy alkalommal, amikor megint csöngött a telefon, immár másodszor, vagy harmadszor és azt mondja a Laci felesége, hogy: „Egy fiatal női hang!” „Jó, adja ide.” Odaadta, és addigra a fiatal női hangot felváltotta Sári hangja, és mondta: „Mikor jössz már haza, és hol vagy?” „Itt vagyok a Lacinál — rebegte Jenő -, de ez a gonosz Cseres nem enged haza, állandóan itat engem.” Domokos M.: Ismertem én is egy ilyen kocsmát, ott a Csörsz utca és az Avar utca sarkán, azt hiszem, neve sem volt. Kiss K.: Becsületsüllyesztő! Domokos M.: Igen, oda is járt ő az ötvenes években. A környéken mindenhova járt. Ott laktam, és onnan tudom, hogy a sógorom is sajnos törzsvendég volt ebben a kocsmában; fantasztikus emberek gyülekeztek ott össze. Arra emlékszem, hogy volt köztük egy zsidó kántor, akiről azt mondták, hogy a két világháború között sikkasztott, és a felelősségrevonás elől úgy próbált kibújni, hogy diliflepnit szerzett. Igen ám, de kénytelen volt viselkedését ahhoz igazítani, hogy ő bolond, mert abban a pillanatban, mihelyt kiderül, hogy beszámítható, felelősségre vonják. A szerep elragadta őt, csakugyan kezdett belezavarodni, belegolyózni, mint Pesten mondják, ebbe a szerepbe. Például úgy járt-kelt, hogy a nyakában madzagon föl volt kötve a kapukulcs. Kiss K: Tersányszkynál is, neki bőr szíja volt. Domokos M.: A madzag hossza ki volt mérve, s amikor többnyire részegen hazaért, nekitámasztotta a homlokát az ajtónak, fölhúzta a madzagot, akkor pont beletalált a kulcslyukba. Oda járt Jenő bácsi is, jártak le a szénlerakók a Déli vasúttól, verekedések is voltak. Jártak fól a Farkasrétre, és amikor jöttek le Farkasrétről, nem egyszer előfordult, hogy jó időben, hajnalban elnyomta őket a buzgóság ott a MOM-nál, ahogy elhagyjuk a MOM épületét, egy elhagyott régi temetőben aludtak egyet. Ott aludtak a derékig érő fűben, nem volt lekaszálva, Jenő bácsi 42
