Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Herceg János: Bácskai múzeum
Herceg János Bácskai múzeum A Á. X múzeum 1918-tól huszonnégy éven át gazdátlan volt. Ottmaradt ugyan a vármegyeháza második emeletének egy eldugott zugában, a keskeny csigalépcsőnél, ahol korábban is helyet kapott, de mivel megszűnt a Történelmi Társulat működése, erre a helyiségre is rácsukták az ajtót. Kegyelettel és tisztelettel, de rácsukták. És két évtized elég volt, hogy a szta- pári torbákból és csodálatos tyilimekből ne maradjon semmi, s a gombosi legény zekéjét is megegye a moly, csupán a makk formájú pitykegombok ragyogjanak még a szétmállott rózsás selyemmellényen. A rokkákba és gu- zsalyokba bevette magát a szú, s egy sarokban vagonra való cserépdarabok voltak összesöpörve, ahogy valaki, isten tudja, mikor, megpróbált „rendet csinálni”. Semmi sem hiányzott, csak rengeteg anyag tönkrement, s a sarokba hordott régészeti törmeléknek csupán egy-egy darabjáról lehetett sejteni, hogy vázából vagy amforából való. De kort és kultúrát megállapítani, lelőhelyről nem is szólva, szakember dolga lett volna. És ki lett volna az? A monostorszegi tanító, Gubitza Kálmán 1916-ban meghalt. Igaz, akkor már nem falusi tanító volt, hanem A ZOMBORI ÁLLAMI ELEMI NÉPISKOLA igazgatója. Mert ennyit mégis sikerült elérnie negyedszázados régészeti munkájával, amelyet a magyar muzeológusok színe-java tiszteletben tartott. Igaz, „csak” az államiban, mert az elemi oktatásban a felekezeti iskolák óriási fölényben voltak. Gubitza Kálmán iskolájában két összevont osztályban folyt a tanítás, koedukációban és különféle vallású gyerekekkel, úgyhogy azon a lucskos, hideg őszi napon, amikor temették, az egész hat osztály csak maroknyi sereg volt.- Tisztelt gyászoló közönség... - kezdte a szónok a sárgaföldből hányt domb tetején, a lélekharang kongása közben, és zsakettje egyik szárnyát többször is hátrahajtva előhúzta a zsebkendőjét, hogy megtörölje bepárásodott csípte- tőjét és kifújja az orrát. Igen, ő volt: ifjú dr. Frey Imre. Az idősebb Frey Imre ékszerész volt, és mindennapi munkája során ébredt fel benne az érdeklődés az érmészet iránt. Hozták a szállási emberek beolvasztani a dukátokat, vagy karikát forrasztani rája, hogy ott lóghasson aztán a többi mellett a lányok nyakában, ha végigsétáltak vasárnap délelőtt a zombori főutcán, s a mester néha izgatottan felugrott:- Ezt megveszem! Becserélem! Adok érte szebbet, fényesebbet, nehezebbet! - kiáltotta és így gyűlt össze évtizedek során tekintélyes gyűjteménye. Mikor már többször be-belátogatott a Stebler-féle vendéglőbe, ahol egy furcsa kis asztaltársaság dugta össze a fejét hetenként egyszer este, ahol „Gozsdu Elek igazgatósági tag Frey Imre és Húsvéth István urakat a társulat működő tagjai sorába felvételre ajánlotta”. 21
