Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 12. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve VIII. (Borbély Szilárd: A bábu arca; Csontos János: Menekült iratok; Darvasi László: Horger Antal Párizsban, A Portugálok; Fazekas Katalin: A Város kapui felé; Gál Ferenc: A kert, a város és a tenger; Kántor Zsolt: Aggályok; Kun Árpád: Bál; Lackfi János: Magam; Léka Géza: Amíg a szó megtalál; Medgyesi Gabriella: Párhuzamosok hullóban; Méhes Károly: Szombat délután; Novák Béla Dénes: Utolsó aperitif; Pálinkás István: Követ hoztam; Parcsami Gábor: Gyermekcsontok, zanzánia; Payer Imre: Létbesurranó; Térey János: Szétszóratás, A természetes arrogancia)

ta vagy -romantikus, hanem az ilyen hangoltságok mellett tárgyias és mai módon ironikus is. Tudja, hogy a festett vérzés nem kell, de tudja azt is, hogy az igazi vérzés is könnyen festettnek mutatkozhat, s így azt a keskeny ösvényt kell fellelnie, ami a végletek között kanyarog, szinte észrevehetetlenül. Mégis rátalál, s amit bemutat, nem „kommersz románc”, hanem széthullásában is komoly emberi ügy. Amelyről ugyan megállapítható, hogy „Kevés malíciával visszafokozhatnám / posztpubertáskori kívánássá és / alighanem így volna helyes, / a higgadt távolság- tartás pózában / állni előtted és józanul nyugtázni a / megesett jókat is, no persze. Ez a fanyar / mosoly volna a legkényelmesebb” (Elmúltunk egymásnak), de amelynek hol fanyar mosolya, hol „pimasz dermedtsége” egy elemi léttragédia átélésének következménye. A két ember közötti kapcsolat egyszerre „Újjáavat és érvénytelenít” is, amint a nyitó ciklus címe és kezdőverse hangsúlyozza, s a versek világában az újjáavatás egyúttal az érvénytelenítetté váló emberi létet is jelenti. A személyiségtörténet tapasztalata az, hogy a nagy emberi ügyek is lefokozódnak: „Megpörkölődtél; józanodva állsz már,” (Post festa), s indokolt a kérdés: „milyen konvenciók fűznek ide, / mi késztet arra, hogy végigjátsszuk / szertartásainkat így — ez a / szereposztás kitől ered?” (Komédia). így „Ha történik / más, már lényegtelen.” (Folyamodvány amnesztiáért), s „Hanyatlunk, korrigálhatatlanul.” (Anzix, Debrecen). S már egy 15 évesen írt vers is az esélytelenséget és annak képzeteit emeli ki (Évad). Maga a „Szétszóratás” azonban még nem a vég, hanem annak előttje, a „latolgatás évada” „A korrigá latlanul elvétett / lépések után” (Hermina út). S e latolgatás következménye a hol fanyar, hol pimaszul dermedt arc maszkja mögött egy olyan magatartás kialakítása, amelyre indokolt lehet A természetes arrogancia fogalmának köteteimmé emelése. Egyszerre furcsa és magátólértetődő világban járunk, olyanban, amelyben időtlen pillanatokba sűríthető mítoszkor adja a huszadik század lényegét. Egyszerre tárgyiasan érzékletes és helyhez és időhöz nem köthetően elvont-szimbolikus versközeg ez. Tovább él az első kötet gondjainak köre is, de egy még tágabb egészbe építve. A kezdőciklus, A megszállás előtti hét egy provincia, egy kormányzóság sorsába avat be: valahol és valamikor, nemrég, most, a közeljövőben, amikor és ahol terror van, kiűzetés vár az emberre, rosszabb esetben: „Megroskad rövidesen ez a negyed, / majd elmerül, minket pedig / kiirtanak. Nem jár a szám, / bár vannak érveim.” (Ez a megszállás előtti hét), s a szemlélőnek azt kell ki ejelentenie: „Micsoda ősz — ki fogja végigélni, / Nem bízom egy szikárabb változatban” (Túlutazni Varsót). Ez a formálódó, történelmi és egzisztenciális összefüggéseket is magához vonzó mítosz meghatározza a kötet egészét, s még az első kötet folytatásának mutatkozó darabokat is magához vonzza, bizonyítva mintegy, hogy a kapcsolódás és a költői továbblépés mennyire szerves. A Party zone olvasható például politikai versként is, egy viharos párkapcsolat dokumentumaként is, egy enervált életérzés kifejeződéseként is, s mindegyikre vonatkozhat a kulcsmondat: „Hogyan lehetne még / közöm ehhez?”. A Hedvig hagyományai ciklus mintegy összegzi és lezáija egy párkapcsolat esemény- és érzelemtörténetét, bár azt is érzékelteti, hogy az emlék is él, az érzelem is továbbhullámzik, végleteket mutatva fel. Térey János fanyarsága és közlésmódja sokban emlékeztet az induló Petri Györgyre, mindenekelőtt az önmagához való radikális következtességben. Ez a variáció azonban negyed századdal későbbi: ez adja különösségét.

('Cserépfalvi, 1991, József Attila Kör -Pesti Szalon Könyvkiadó, 1993)

112