Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 12. szám - Vasy Géza: Versekhez közelítve VIII. (Borbély Szilárd: A bábu arca; Csontos János: Menekült iratok; Darvasi László: Horger Antal Párizsban, A Portugálok; Fazekas Katalin: A Város kapui felé; Gál Ferenc: A kert, a város és a tenger; Kántor Zsolt: Aggályok; Kun Árpád: Bál; Lackfi János: Magam; Léka Géza: Amíg a szó megtalál; Medgyesi Gabriella: Párhuzamosok hullóban; Méhes Károly: Szombat délután; Novák Béla Dénes: Utolsó aperitif; Pálinkás István: Követ hoztam; Parcsami Gábor: Gyermekcsontok, zanzánia; Payer Imre: Létbesurranó; Térey János: Szétszóratás, A természetes arrogancia)

Méhes Károly: Szombat délután

Semleges, közhelyes ez a köteteim? Vagy éppen az ünnep, a szabadság lehetőségét sugallja? Netalántán valaminek a befejeződéshez közeledésére utal? Bármily szokatlan, a huszonéves fiatalember kötete leginkább ez utóbbit mutatja fel. Már a kötetindító Jöttem megadja az alaphangot, mert nem a fiatal költő beköszöntő verse, hanem tárgyias-kopáriasító tudósítás arról, hogy a vershős megérkezik egy szegényes-rideg világba, ahol az isten a házigazda, s elmondhatja: „most már én is ráérek örökké”. Majd emlékidéző versek sora következik, amelyek központjában a kamaszévek, az iskola, a diákotthon van, de amelyben az életörömnek szinte nyoma sem található: sem a múlt nem volt szép, sem a távolság nem megszépítő erejű. Ha vannak is humor-morzsák, azok is inkább groteszkek vagy éppen morbi- dok. A nevelődés folyamata korán befejeződött, s a végeredmény: érettség a halálra. A diákévek költői megidézését A vég: te lenn követi, majd Szókratész védőbeszéde, Seneca a kádban, s Egy nyári nap is így zárul: „Most, hogy már kijelentheted: vége, / hirtelen azt kívánod, bárcsak lenne tél, / hó, s lenne egy szánkó, hogy neki- / iramodhass, semmivel sem törődve, és / így érjen a halál.”. S néhány — a kötet gondolati íve szempontjából közjátékot jelentő vers után a búcsú következik: Már készülődöm — indul a sor: „imádkozunk majd halálért könyörgünk” (Apokalipszis), „Ami megmaradt, az többé már nem földi élet.” (Más világ kezdődik), „a költészet is csak / élet, a purgatórium utolsó lépcsőfokán” (A prágai vers), majd a Kafkát idéző Befejezni az utazást zárja a sort a prágai zsidótemetőben. A költő tud valamit, ezért a felkiáltás: „én csak sejteni / szeretnék, nem tudni!” (Rengeteg), s ebben világszemlélet s ars poetica is benne rejlik. Nemcsak a lét mutatkozik végérvényesen befejezettnek és zártnak, hanem e szemléletnek a kifejezési formái is: Méhes Károly költői világa is kész. Mássá természetesen válhat, akár olyanná is, mint most egyetlen versben: „érzem belémköltözni / a föltámadt tavaszt”. (Tavasz; Forma-I Brazil Grand Prix). (Cserépfalvi, 1991)

Novák Béla Dénes: Utolsó aperitif

Nem volt szerencséje: negyven éves lett, mire ez az első, nyilván egyúttal gyűjteményes jellegű, mégis karcsú könyve megjelenhetett. A huzavonának nem lehettek esztétikai okai, de következményei talán igen: mint a legtöbb fiatalnak, neki sem tett jót a hosszadalmas készülődésre kényszerítettség. Ráadásul így egy előző nemzedék megkésett tagjaként került a mai fiatalok közé, s bizony eléggé elüt tőlük — nem feltétlenül hátrányára. Az ő költői ideáljai egyrészt Nagy László, másrészt a groteszk szemlélet képviselői voltak, s mindegyik irány lényegéhez tartozik az átfogó világmagyarázat igénye, amelyben benne foglaltatik a világ megváltoztathatóságának ideája s az egyéni lét értelmessége is, illetve az a feszültség, amely ezen célok korlátozottsága-megvalósíthatatlansága miatt keletkezik. Ebben az összefüggésben ironikusan értendő a köteteim is, s a nyitó ciklus gyilkosán ironikus és groteszk Elmélkedés. így indul például a Melankólia: „Rothadó citrom: feljött a Nap. / Savanyún rostokol az égen. / Költeményt helyettem mások írnak. / Katonákat szül feleségem. / / Nemzedékem nem vihart vetett, / poharaiból távol illan a mámor, / elvetél a szeretet.”, majd arra a következtetésre jut, hogy „Jövőm / nem engedélyezett, múltam sincsen.” Az iróniát önmagára is vonatkoztatja: „Verseim csak preparált dalok, / kitömött madarak után ki szállna?” (Számvetés). Ugyanakkor a kisfiához így fordul: „Álmodd tovább az álmot /

109